Kik vagyunk?

Mozgás – egészség – kikapcsolódás – pihenés – erőfeszítés – kihívás – közösség – és mindemellett talán a legfontosabb: természetszeretet.

Nos, ezek a kifejezések jellemzik leginkább létünket, tevékenységünket.

Egyesületünk tagsága és vendégeink – jogelődjét a BKV Előre SC Tájfutó Szakcsoportját, később Természetbarát ZÖLDSPORT Szakosztályát is beleszámítva – több mint 30 éve járjuk a kisebb-nagyobb hegyeket, völgyeket, folyókat, tavakat.

Szervezünk és vezetünk túrákat gyalog és biciklivel, hazai tájakon középhegységekben és síkságon, a szomszédokban magas hegyekben, folyókon kajakkal, kenuval, tavakon vitorlással, mostanában már sárkányhajózunk is!

Télen a síelés sem maradhat el, és ha van rá alkalom, lovakra is ülünk, sőt a barlangokat is kedveljük.

Meglátogatunk botanikus kerteket és kulturális, ipartörténeti, múzeumi túrák is akadnak.

Több programunk kifejezetten gyerekeknek, kisgyerekes családoknak van kitalálva.

Minden év tavaszán teljesítménytúrát rendezünk, ősszel pedig tájékozódási túraversenyt is, valamint más ehhez hasonló rendezvényeken is szeretünk részt venni.

Előre összeállított éves programunk van, mely itt a honlapunkon megtalálható. Persze ebben lehetnek változások, előfordul, hogy valami elmarad, de van, ami terven felül valósul meg.

Ha úgy érzed, hogy a fent emlegetett dolgok nem állnak messze tőled, gyere velünk, szeretettel várunk:

- akkor is, ha vendégként tartasz velünk valamelyik programunkon
- és akkor is, ha be szeretnél lépni tagjaink közé. Ez esetben kérjük olvasd el a honlapunk „tagfelvétel” menüpontjában található információkat.


KÉRÜNK, HOGY MINDEN ESETBEN VEDD FIGYELEMBE AZ ALÁBBIAKAT:

Kis csapatunk azért alakult, hogy a szabadidőnket hasznosan, jókedvűen, egészségesen töltsük el, sokat mozogjunk, időnként (vagy sokszor) elszakadjunk a TV-től, foteltől.

Tevékenységünk nem gazdasági, messze nem profitorientált, ezért a programok során csak a felmerülő költségeket kell megfizetni, de azokat is igyekszünk szűkre szabni, tehát az olcsóbb lehetőségeket keressük a szállásoknál, utazásoknál.  

A programszervezések, levezetések sok-sok feladatot adnak a túravezetőknek, de mindezt azért tesszük, hogy a túrákon mindenki jól érezze magát, sok élménnyel gazdagodjon.

HA VELÜNK TARTASZ, MINDENKÉPPEN ARRA KÉRÜNK, HOGY LÉGY ALKALMAZKODÓ, HA KELL, SEGÍTS A TÚRATÁRSAKNAK, FOGADD ELÉS TARTSD BE A TÚRAVEZETŐ ÁLTAL MONDOTTAKAT, NE KERESD A LUXUST, DE FELTÉTLEN ÉREZD JÓL MAGAD !


Miért jó a természetjárás? MERT EZ AZ ÖRÖM EGYIK FORRÁSA!