Lurkó túra - Szépjuhászné, beszámoló

A kitartó két napos eső sok jót nem ígért az első Lurkó túrára, de belevágtunk. Reggelre már a városban is esett a hó, így reméltük, hogy fent igazi havas tájban sétálhatunk. Szépen lassan összegyűlt a kis csapat, ki innen ki onnan, de végül 4 lurkó és a 7 főnyi személyzet nekivágott a havas erdőnek.

Még az indulásnál megnéztük a fával megrakott kisvasutat, majd elkezdtünk "lábnyomokat" keresni az erdőben amikhez az út menti jelzések sokat segítettek.

Természetesen az angyalka készítés és hógolyózás sem maradhatott ki a programból.

Kis-Hárs-hegyre felérve megmásztuk a kilátót, de fent olyan cudar idő volt, hogy a másik oldalán egyből le is ereszkedtünk.

A hóba állított állatokhoz párosítottuk a lábnyomokat, majd induláskor előkerült egy popsí, amit igazán mindenki kihasznált.

Volt aki csúszott rajta, volt akit vontatott a lovasfogat maga után.

Hárs-hegy állomásra érve behúzódtunk a váróterembe kissé "megmelegedni", közben kis hóemberek is készültek, illetve a matricás füzetek is megteltek matricákkal.

Itt a hidegre való tekintettel vonatra szálltunk, a csapat egy része Hűvösvölgybe a másik része pedig Széchenyi-hegyet célozta meg.

Rövid, de annál izgalmasabb téli, hideg, hógolyózós túra volt, bemelegítésnek pont elég :)

Márciusban folytatjuk.

Képek:

Szabó Árpi képei >>

Pásztor András képei >>