ZÖLDSPORT Egyesület

Babu, avagy Balaton – Budapest kerékpározás

Részletek: Módosítás: 2026. július 29

Tanárnő kérem az úgy volt, hogy Mátéka Lacival 2023-ban elbicikliztünk Törökbálinttól Velencéig https://photos.app.goo.gl/QXDKzweE4MFSyF4B8.

Persze a teljesség úgy kívánja, hogy a maradékot is pótoljuk a Balatonig. Ráadásul az egyik biciklizést szerető kessertársunk négy szakaszra bontva beládázta az egészet. Így aztán tavaly ősszel, az idei év tervezésekor elhatároztam, hogy meg kell ezt csinálni. Ámde! A korábbi túra tapasztalata az volt, hogy Biáról Etyekre jó hosszú emelkedő van, onnan meg egyenesen tolást követelő brutál emelkedő, ezért is visszafelé kell majd teljesítenünk. Ezt támasztotta alá és jó döntésnek bizonyult, hogy több kiszállási lehetőség is van és a végén nem leszünk a vasútnak sem kiszolgáltatva. Ahogy érünk, úgy érünk. A kétnapos út közepén illik megszállni, de az érdeklődők számának megfelelő létszámot elhelyezni képes szállást csak Fehérváron találtam. 10 fő a Ruttkai Vendégházba került, mely a város határában van ugyan, de a tolós emelkedőjű Öreg-hegyen. Aztán a jelentkezéskor kiderült, hogy szükség van további szállásra is, ez az Öreg Bika Vendégház lett, de csak a hegy lábánál.

Tehát az úgy volt, hogy 14-en vágunk majd neki a túrának, de közbeszóltak a betegségek, így 11 bicikliző maradt. Tibi csak Fehérvárig jött velünk és Miki volt, aki az operációja utáni állapotában kocsival segített bennünket. És milyen jó volt ez, nem csak a csomagok szállításában, de a vonóhorogra szerelt kerékpárszállító lehetőség miatt is! De ne vágjunk a dolgok elébe! A Déliben találkoztunk az általam tervezettnél egy órával későbbi, 9.30-kor Füredre induló vonatnál, mert annak volt kerékpárszállító kocsija és oda fértünk el a biciklikkel – nem csak mi. A felrakást segítők szerint most indult be a szezon igazán. A Kelenföldön felszálló társainknak csak erélyes fellépéssel tudtuk foglalni az ülőhelyeket is a Füredre induló vonaton. Az út során az „ablakklíma” működött, a menetszél jó hangos huppogó hangot produkált. De 10.43-ra megérkeztünk Akarattyára – egy másik biciklis csapattal együtt sikerült mindenkinek a saját bringájához és csomagjához jutnia. Klári is csatlakozott hozzánk, őt Miki hozta az autóval. Itt még át lehetett adni a kocsiba némely csak a szálláson szükséges cuccot könnyítésül. Vizet is tankoltunk kulacsainkba. Mivel a vonaton, de még a vasúti megállóban is zárva volt a wc, ezért sürgősen találni kellett egy alkalmas helyet, sikerült is mobil wc-t találni egy szabadtéri szórakozóhelyen. Aztán nyeregbe szálltunk és eltekertünk a Balatonhoz. No nem egészen, hiszen csak a magaspart tetejéről csodáltuk meg a víztükröt, a strandot – ahonnan a jókedvű fürdőzők felhallatszó hangjai tettek minket iriggyé. Már majdnem delelőn volt a kánikulai, 30 fok feletti meleget sugárzó nap, mire aztán elindultunk Fehérvár felé.

Szóval kisebb lejtővel kezdtük a bemelegítést, az út kifogástalan volt. Itt-ott meg-megálltunk geoláda pontot keresni ezen-azon a tereptárgyon. Fülén egy fából faragott szoborparkot találtunk – árnyékban! A megyei óriások geoláda sorozat Fejér megyei fája éppen útba esett Szabadbattyánban. Csoda helyre kerültünk! A Cifrakert közepén levő tavat óriási platánok övezték, ezekből háromnak még nevet is adtak: Szent György, Szentháromság, Szent Erzsébet. Előbbin még hintázni is lehetett. A geoláda ugyan nem lett meg, de a pótjelszó segített. Zoli kiolvasta a bringaút leírásából, hogy jó lenne megnézni a Kula-tornyot. Korábbi ládázások során már eljutottunk ide, de most szerencsére pici kitérőt kellett csak tenni érte.

A kánikula miatt koronázó városunk szépségeinek, érdekességeinek felkeresése most kimaradt. Ami az építészetet illeti, a Vidi stadionja mellett tekertünk el. A szállásainkon sikerült kissé felfrissülnünk, majd a Ruttkaiból gyalog, a Vén Bikából autóval mentünk a Bányató Vendéglőbe, ahol rendesen „bekajáltunk” és kiszáradás ellen is tettünk hathatós intézkedéseket (még vizet is ittunk😊). Maga az étterem egy bányató partán található, fotogén hely, melyet egy fekete gólya uralt.

https://photos.app.goo.gl/XkMcr8id1UfYwk9N9 43,7 km, 272 m szint fel.

Korán keltünk ugyan reggel, a megszokotthoz képest korábban is feküdtünk le. Nem érkezett kérés esti mesére. A szállásunk a Ruttkaiban ár-érték arányban kiválónak volt mondható.

Reggel nem indult jól a nap, Árpinak az éjjel leeresztett a hátsó kereke. Gyakorlott szerelőként hamar javította, ámde újra leeresztett. Értekeztünk a másik szálláson levőkkel, hogy induljunk el, Árpit majd utánunk hozza Miki kocsival. A találkozó félre sikerült, mert az itthon felvett trekket követve nem a megbeszélt helyen találkozunk. Ilyen is van, eltévedt a ráadásul türelmetlen túravezető 😊. De aztán nekilendültünk, Kovács Kati kajakkirálynőnk Velence-tavi kacsalábon forgó akadémiájáig (50 méteres verseny úszómedence, mászófal, kikotort versenypálya) csak Pákozdon álltunk meg egy csúnya emelkedő közepén – geoládát keresni.

Eddig nem esett szó csapatunk összetételéről, pár „csitrinket” leszámítva egyikünknek sem kellett jegyet vennie a vonatra. Korelnökünk Zoli, aki elektromos rásegítés nélkül (!) kerekezett a maga 84 évével feltéve igen-igen magasra a mércét. A déli part, no meg a vasút vonzásában két jócombú lányt vesztettünk, Rózsa és Viki elköszönt. Mi meg feltekertünk Nadapra, onnan át Pázmándra. A fafaragással díszített kerékpáros pihenőhelyen háromkerekű bicikli volt kitelepülve, méghozzá hűtött italokkal. Ugyan a Hegyalja vendéglőbe terveztem az ebédet, de jól esett a hűsítés. Vagy 600 méteres emelkedő után találtuk meg az éttermet, de zárva volt. Így az árnyékos teraszán szendvicseinkből csaptunk ebédet. Mondani sem kell, Árpi úja defektet szerelt. Mire végeztünk, kinyitott az étterem. és Árpi a defektsorozata miatt, Bea pedig innen inkább a kápráztató hőség miatt a vasútra tekerést választotta. Zoli, hogy ne tartson fel bennünket, autós szállítást kért. Legurultunk a korábbi frissítőpontra, ahol most csak vizet vételeztünk. Kisebb emelkedő, majd hasonló lejtő után Kajászóra, majd onnan egy brutál, már rásegítést igénylő emelkedő után Tordasra értünk. Nem csoda, hogy Martonvásáron a Brunszvik kastély helyett Kata és Zsuzsi inkább a vasutat választotta. Éppen elérték a Délibe menőt.

Megfogyva bár, de törve nem, hárman folytattuk a tekerést egy jókora lótelep mellett Gyúróra. Ahogy Rejtő írja, jönnie kellett a menetrend szerinti sportfröccsnek, mely alkalmassá tett bennünket az út folytatására. Ahogy szintén Rejtő írja, megfolytatása következett egy igen meredek emelkedő képében. Ámde itt is szükségük volt a rásegítőink használatára, anélkül csak tolva tudtunk volna feljutni a kereszthez, a kerékpáros pihenőhöz. Kifújtuk magunkat, megsimogattuk az akksikat és a villanymotorokat, hogy segítettek nekünk. Aztán hangulatos fasorban, lankás emelkedőn tekertünk, a távolban feltűnt a Korda filmstúdió is. És jött az etyeki emelkedő – ebből az irányból meredek lejtő. Mindenféle sebességrekordok születtek, talán 50 fölött is járhattunk! De, mint minden jónak, ennek is vége szakadt, mert Etyek közepén egy újabb jó várt bennünket: a kávézónál Mikiék a következő sportfröccsöt ígérték. Ejtőztünk, hallgattuk a távolinak tűnő mennydörgést és latolgattunk, hogy merre, meddig tovább. Nem tudtunk megbízható időjárás előrejelzést találni, mert nem vonult a zápor, hanem helyben keletkezett a gomolyfelhőkből. A cél – egyelőre – Biatorbágy vasútállomás lett. Az emelkedő utcás faluból kijutva az újabb elhíresült etyeki emelkedő lejtőjén száguldottunk lefelé. Balra lefotóztuk a tavat és már Bián eljutottunk egy kereszteződéshez, melynek tábláján balra a vasút, jobbra Budapest felirat volt. Újabb válás, Klára és Jóska az előbbit, jómagam az elázást kockáztatva a másikat választottam. Így pár méter tekerés után elértem a Viadukt melletti viaduktot, jó rálátással a hírhedt régire. Tovább a hegyeshalmi vasúti fővonal mellett vezetett az utam. Majd az M0, M7-es autópályák felett Törökbálintra értem enyhén vizes útfelületen tekerve. Az utolsó geoládánál, logolás közben kezdett cseperegni az eső. A kellemes áztatás következtében sikerült a kánikulát elfelejteni. Követtem a Budapest feliratot és nemsokára Budaörsön találtam magamat, de ott sajnos nyomot vesztettem. Előbb egy lányt próbáltam követni, de megállt és azt mondta, hogy nem mondja már a fülébe az útvonalat az ő segítője. Aztán ahogy tájfutóként mondtuk, az irány jó Kelenföld felé, gyerünk. Kis utcák után a Budaörsi út mellett vezető kerékpárútra leltem. A közúton itt már hömpölygött a víz, de az autósok – mint végig az utunkon rendesek voltak (igen sokszor átengedtek bennünket az elsőbbségükről lemondással), mert lassítottak, hogy ne terítsenek be vízzel. És hipp-hopp máris Őrmezőn voltam, lelifteztem az aluljáróba. A MÁV-os információnál tippet kértem, hogy a Déli körvasút átépítése miatt Kőbánya-Kispest felé jelenleg nem közlekedő vonat helyett mit ajánl. Egyre csak azt hajtogatta, hogy szálljak nyeregbe és tekerjek oda. Nem írom le a nyomdafestéket nem tűrő válaszomat. A 2-es vágányhoz nem vezet lift, így a mozgólépcsőn ügyetlenkedtem fel a biciklivel, hogy aztán a tapolcai vonat bevihessen a Délibe. Éppen egy osztrákoktól a nyárra bérelt bicikliszállító kocsiba tették fel a hivatásos segítők a gépemet és majdnem engem is😊. Becammogtunk a Délibe, onnan a Moszkván keresztül legurultam a Dunapartra, és a Margit hídon át már a Nyugatiban is voltam. Kerestem egy 20 perc múlva induló alacsonypadlós KISS-t. Amíg az indulásra vártam a légkondis kocsiban, szép kis zápor kerekedett. Vigyáznom kellett, mert KöKin menetrend szerinti várakozása volt a vonatnak én meg jól elaludtam. Közben újra volt egy zuhé. Azért Ferihegyen időben leszálltam és szárazon hazatekertem. A biciklit le kellett fürdetni, hogy ne koszosan tegyem el, utána következhettem én. Vacsora közben feltöltöttem a képeket, de mire kibabráltam volna a gps-ből az út adatait, Árpi már rám írt, hogy mennyit mentünk és milyen szintet. Aztán leveleztem a rejtővel, mert a biai híd korlátján nem találtam a jelszó részletet. Válaszolt is és így mind a négy szakasz megtalálását be tudtam jelenteni. És persze elküldtem a résztvevőknek a köszönetet, hogy ebben a hőségben is velem tartottak, türelmük volt kivárni a geoláda kereséseket és Miklósnak a hatalmas segítséget az autós kísérésért! Olvasom, hogy Zolit egészen hazavitték, hálás köszönet! Árpi türelmét csodáltam, hogy sokadszorra is javította a defekteket! Írta, hogy villamossal ment a Decathlonba, ott vett már új külsőt és új belsőt is. Köszönöm a dicsérő szavakat, tovább inspirálnak!

https://photos.app.goo.gl/bbxEKW7vNA3GkGo26 81,8 km, 743 m szint fel.

Még egyszer köszönöm!
Gábor

Zerge TT 2026. – az 50 km-es táv esete egy futúrázóval

Részletek: Módosítás: 2026. május 11

zerge tt beszámoló

Történetünk főhőse már reggel 6 előtt a Szépjuhásznén volt, ahová szervezői fuvarral érkezett. Miközben lelkileg hangolódott (és vagy’ 3x volt pisilni), segített a rajt kialakításában. Mint a téli első hó, szállingózni kezdtek a leghosszabb táv résztvevői, úgyhogy a Futúrázó is beállt a nevezők sorába, majd elrajtolt.

A Nagy-Hárs-hegyre még inkább felgyalogolt. Pecsételés az első pontnál, majd lefelé indult a futás! Beelőzte azt a pár korai túratársat, akiket (nem őket, de másokat) legközelebb a Tarnai-pihenő utáni szakaszon látott viszont. Nadselű futás volt ez ott lefelé, a madárdaltól zengő néptelen erdőben. Egy őzecskét is sikerült megugrasztani! A Nagykovácsiba vezető úton ismét érdekes látvány: egy elütött sünből falatozott 2 varjú. Ilyen az élet körforgása… Futúrázónk lekocogott a Hűvösvölgy villamos végállomás lépcsőin, majd tanácstalanul forgolódott, mert arra vélt emlékezni, itt is van ellenőrzőpont. Az iddogáló hajléktalanok csoportján kívül azonban senki. Itinerből ellenőriz: nem, itt nincs ellenőrzőpont, akkor irány tova.

Emelkedő vette kezdetét, ebben bizony volt gyaloglás is. No azért muszáj erőt spórolni, durva dolgok várnak még ma! Szép lefutás volt a Határ-nyereghez, na aztán onnan kezdődött a mászás fel a Szépvölgyi-út végéhez. Volt itt zihálás és csöpögés rendesen. Az ellenőrzőponton kis csevegés belefért, majd evés-ivás nélkül irány tovább. Még nem volt ilyenekre szükség.

No itt most Futúrázónk résen volt nagyon, mert tavaly vakon elfutott azon elágazás mellett, ahol balra kellett volna menni, s akkor egy jelzetlen ösvényen korrigált. Szóval most figyelt, és meg is lett az a balos. Hibátlan. Kisvártatva már az Újlaki-hegy szikláin ugrált zergeként. Panoráma! Az első fotó.

20260509 091006

Néptelen reptér, zöld, kissé napos táj. Pompás. No aztán itt valószínűleg valahol megint egy jelzetlen ösvényre tért, amit a legközelebbi jelzett út elágazásában realizált. Nem vész. Futi tova, aztán már ott is a Virágos-nyereg rétje, a szélén üldögélő két pontőrrel. Pecsét, két mondat, spuri!

Fincsi futószakasz ez a Guckler Károly szintút, még fincsibb a róla letérő sárga szakasz. Nyami! Élvezet volt. A Kötők-padja nevű rész meg aztán különösen szép, és kicsit már technikásnak is mondható. Érdemes nagyon láb alá figyelni, de azért a 3. szemünkkel a panorámára is sandítsunk, ami itt feltűnik a Köves-bérc, illetve a Kevélyek irányába. Itt Futúrázónknak már nagyon kellett pisilnie, de mivel olyan jól ment a futás, nem bírta magát rávenni, hogy ebbéli tevékenység intézése okán megálljon. (Azért kicsit később meggyőzte magát, és megejtette.) A következő szakaszon feltűntek a szintén ma megrendezésre kerülő futóverseny irányjelzői (táblák, festékszóró nyilak és pöttyök a talajon), de ez nem térítette el kellően informált Futúrázónkat. Hamarosan bekanyarodott az Alsó-Jegenye-völgy egy rétjén székelő következő ellenőrzőponthoz, ahol többféle módon variált zsíros kenyérrel dúsan megrakott asztal várta a céltudatosan ide tévedőket. Itt ivott egy jó adagot, és után is töltött szörpből. Evésre nem vágyott, s kis eszmecsere után (melyből többek közt megtudta, hogy 1 és ¾ órája indult el) tovább is állott.

Jött a szép Alsó-Jegenye-völgy a Paprikás-patak mentén. A futás oly jól ment, hogy a Futúrázó még a vízesést sem vette észre. (Sebaj, tavaly megcsodálta, és megcsodálkozta a benne fürdőzőt is.) Itt a szembejövő kutyasétáltatók még „jóreggelt!”-tel köszöntek. Az egyre hangosodó kutyaugatás szivilizásziót sejtetett, s az ember egy téridő ugrással (amit mentálisan kicsit nehezebb követni) Solymár egyik forgalmas főutcáján találja magát, ahol rögtön át is kell kelni az úton. Ezzel mondjuk most épp mákja volt a Futúrázónak, aki mellesleg ezen a rövid városi szakaszon túrára váltott, a futólábakat csak az erdőbe beérve vette elő újból. Már ott is az elágazás, ahol a 30-as táv balra, az 50-es jobbra halad tova. Habozás nélkül egy jobbos, majd máris farkasszemet lehet nézni egy hosszan emelkedő szakasszal. Túralábak ismét elő, futólábak elpakol. Ez nem egy kifejezett szép szakasz, széles erdészeti út, gyér erdő, viszont sokat dobott rajta az a néhány épp virágzásnak indult nagy ezerjófű, ahh, azok bizony szépségesek voltak! Jött egy látszólag semmiből semmibe vezető aszfaltút keresztezése, majd egy hosszú egyenes (és ebből fakadólag unalmas) szakasz. Megint futás aztán, és már a Zsíroshegyi részen vezet az ösvény a szélső utcával párhuzamosan a fák között. Tavalyi emlék: itt már eléggé jelentős izomfáradtság volt, és az „üldőzők” lihegése (=2 futó könnyed beszélgetése) hallatszott. Snitt: most nem. Senki nem követ. A Muflon-itató után már ott is van a Zsíros-hegyi ellenőrzőpont. Itt ivás, utántöltés, csevegés okán ismét kis szünet. És még mindig nem jön senki más teljesítménytúrázó! (Tavaly itt előztek meg.) Az izomfáradtság pedig közel sem olyan jelentős, mint tavaly. Király!

20260509 091006

Irány tovább a kéken, majd futás egészen addig, ahol a szörnyen kavicsos szörnyen emelkedős útrettenet kezdődik a Nagy-Szénás felé. Itt küzdelmes, izzadós, fogcsikorgatós felgyaloglás. Rövid ismét futható szakasz, majd a csinosan felújított kis menedék (egykori turistaház) után kaptatós kigyaloglás a fényre, a Szénás füves dombjaira. Hirtelen ötlettől vezérelve a Nagy-Szénás csúcsára felkocogott. Aztán a csúcskőnél zihálva dőlt előre. Nagyjábóli légzésrendezés után bekapott egy banánt, mert elkezdett érezni valamiféle elő-éhséget. Jókora banán volt, tán kitart egy darabig. Itt is muszáj volt fotózni, igazán csodás újabb panorámapont!

20260509 091314

Visszanéz: még mindig nem jön senki más. Hogymikvannak…

Futi-futi tovább a kéken, kék kereszten. Kis társadalmi munka is belefért: az összes pókhálót és fákról lógó hernyókat a Futúrázó szedte össze a mezőny elől. Szívesen. És hát igen, azért a lábizmok érzete már jelentősen megvan, az tagadhatatlan. Emelkedőkön felgyaloglás, jó az. Hát ha még a Kutya-hegyi ellenőrzőpontig elér így, zömében futva, az szép lesz. És aztán ez megtörtént. Na de ott már nyújtani kellett a lábakat gazdagon, míg megkapta a pecsétet. Féltáv, csodás időérték alatt: valahol 4 óra környékén (körülbelül). Wow! A pontőr javasolta a kis pihenést, de Futúrázónkat fűtötte a vágy, hogy megtudja, mire képes itt ezen a téren, úgyhogy egész hamar továbbállt. No azért futni kicsit nehezen sikerült elkezdeni, és az a mozgás is érdekesen nézhetett ki kívülről… Mint egy nehezen induló autó. De azért beindult, és mivel olyan szépen lejtett az út szinte egész Telkiig, az lett a vége, hogy lefutott Telki főútjáig. De ott behúzta a féket. Kivoltak a lábai, mint azok a bizonyos libák… A szent elhatározás megvolt, hogy itt falun belül BIZTOS, hogy gyalogol. A többit meglátjuk.

Hát a pontőrt Futúrázónk ébresztette. Mert itt még mindig nem érte utol más! Döbbenetes élmény… No itt egy kicsit leült, először indulása óta. 30 km 4 és ¾ óra alatt. Számára hihetetlen időeredmény. Ennél már csak az hihetetlenebb, hogy ennek a 30 km-nek (és fogalma sincs, mennyi szintnek) a zömét futómozgást végezve tudta megtenni! Csak az a baj, hogy a lábizmainak itt igencsak vége volt… És tudta tapasztalatból, hogy most jön a nehéz rész… De hát el kellett indulni.

Talán egy szakaszon még megpróbálkozott a kocogással (így nézhet ki egy 90 éves görnyedt hátú „futó” manó…), de hamar feladta, mert kissé megijedt, hogy mi lesz, ha a virgácsok valóban bedobják a törölközőt. Voltak csábító enyhén lejtő szakaszok, de ment a heves vita a fejben: „ne merészeljé’ futni próbálni, te hülye, hát még egy nagy csomó táv van vissza, időd mint a tenger, nyughassá’ má’, beérsz így is, csak érjé’ be, ahhoz meg ép lábak kellenek!” Ügyesen lebeszélte magát ezekről az elcsábulásokról, és bandukolt tova. Felkanyarodva a zöld háromszögre a Tarnai-pihenőhöz aztán vége volt a világnak. Mélypont pipa. Bensőben enyhe rosszérzés (hányinger várható?), lábizomzat kemény sztrájkban, tempó gyökkettő. Célmeghatározás: elérni a Tarnai-pihenőig, és ott istenuccse megállok pihenni egyet, sőt: dőzsölök, és még LE IS ÜLÖK! Sőt, talán eszem is valamit. Hát az nagyon nehéz volt odáig elérni… Az összes jó hely foglalt volt, de mindegy, már egy satnya fűcsomó is tökéletes volt popó alá. Napozás, ivás, lábak pihentetése, és 2 gyümölcsszelet is lecsúszott. Közben azért piszkálta a kíváncsiság, hogy ugyan jönnek-e már mások, és sandítgat hátra mindig. De csak olyan andalgó-kiránduló arcokat lát.

20260509 115717

Futúrázónk, aki itt csak egy satnya sétáló volt, továbbállt. És itt a legsötétebb szakasz következett a Vörös-pocsolya ellenőrzőpontig. Pedig milyen szépséges részek vannak! Sírt a lelke, hogy de jó lenne ezeken a szép ösvényeken futni, de ez a test ezt most nem bírja el! Amit elbírt, az valami végtelen lassú sétatempó volt. Tavaly a gondviselés itt küldött mellé egy ismerőst, akivel egész a Vörös-pocsolyáig együtt mentek, és úgy nem volt olyan sötét. Idén pedig elküldte azt a két embert, akik leelőzték: először csak egy futó srác, aztán egy másik. Később kiderült, hogy ők is az 50-en voltak. Íme, itt hát bekövetkezett. (Ez fejben amolyan vízválasztó volt, hogy meddig sikerül elsőként odaérni pontokra.) Végiggyalogolt a Vörös-pocsolyáig, és olyan epekedéssel várta minden kanyar után a pontőrök feltűnését, mint strandon elveszett gyerek az anyját. És aztán ott voltak… Ahh, atyaég, megvan a pont… Lábnyújtások és nyögdécselés ezerrel! És Sport szelet. És traccsparti. És addig tulajdonképpen pihenő.

Utána valami történt. Itt elűzetett a sötét szakasz mumusa, indult a felívelés a mélypontból, és olyan történt, amit a Futúrázó mára már nem vizualizált: futott! Ismét futott, és nem is volt akkora szenvedés! Lefutott, még a kis felfelén is futott, és odafutott az utolsó ellenőrzőponthoz. Ott gyorsan végzett, és kocogott tovább, ám a Fekete-fej nem viccel, oda fel kell még mászni. Nem is volt akkora kínlódás, mint korábban ennél kevésbé szintes emelkedők. Túloldalt megint futás le, majd futás a Szépjuhászné úton is. Utána jön az utolsó szivató: a Nagy-Hárs-hegy közepéig fel kell mászni. A Futúzáró eldöntötte, hogy ha itt felmászik, akkor onnantól már befut a célba. Mert valahonnan még előcsomagolt valami energiatartalékot. (Ezek szerint volt egy ilyen rekesze.) Végül a befutó elmaradt, mert a kedvese eléjött, és gyorsgyaloglásban „besuhantak” a célba. 8 óra 5 perc – másfél órával hamarabb, mint tavaly. Döbbenet…

Így éltem meg. Jövőre a 30 km-es távot kellene végigfutni! (Gondolom én azt most.)

Köszönöm a szervezőknek, és az összes embernek, akik pontőrködést vállaltak!

GY.D.

2026. 01. 18. - Budai-hegység, havas túra

Részletek: Módosítás: 2026. február 23

2026.01.18. Páratlan hét vasárnapja, a több lehetőség közül mára a ZÖLDSPORT túráját választottam. Szerencsy Judit túravezetőnek levelet írtam, válaszolt, semmi akadálya, hogy a budai túráján részt vegyek. Széll Kálmán téren találkoztunk, villamosra szállunk. Hűvösvölgyből a BKV végállomásról még busszal a Kökörcsin utcáig utazunk. Buszmegállóba felvesszük a csúszásgátlókat, hómacskákat kinek mije van.

Bővebben: 2026. 01. 18. - Budai-hegység, havas túra

2025. 12. 27. - Fogyókúra túra, beszámoló

Részletek: Módosítás: 2026. január 14

Fogyókúra túra a ZÖLDSPORT-tal, karácsony után.
Megkeressük a geokesserek által feldíszített geo karácsonyfát, megajándékozzuk egymást a karácsonyról megmaradt sütikkel, forralt borral, teával és megünnepeljük az együttlétünket.