2018. július - Gyerektábor Szarvason

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2018. július 23. hétfő, 09:23

Szépen összegyűltünk a Szarvasi Pedagógusüdülő vízparti telkén idén: 43 résztvevő, ebből 18 gyerek vett részt ezen a nagyon klasszul előkészített eseményen.

Szabó Árpi és Pásztor Andris olyan munkát adott ki a kezéből, amiért sok köszönet jár és példaértékű az egyesületünk életében, immár nem először. Voltunk biciklizni, eveztünk kenukban és sosem látott vizicsaták zajlottak naponta. A szervezőknek arra is volt gondja, hogy a vizi és bringás programok után a strandolás mellett legyenek egyéb elfoglaltságok is, így aztán gazdag program állt össze a számháború /bár ez Pásztor Marci munkáját dicsérte/, kötélen egyensúlyozás, íjászat és még néhány jól működő játékból. A felnőttek munkáját dicsérte az a nagyon fontos hozzáállás, hogy megtanították a gyerekeket a vizi és szárazföldi veszélyek kivédésére.

A gyerekek akrobatikus ügyességgel vetették be magukat a Holt-Körös 2,5 méter mély vizébe. Egymás és a felnőttek nyakába mászva loccsantak a vízbe, hogy azután a gumimatracon megvívják csatájukat a felszínen maradásért Vay Gergővel. Természetesen folyamatos ellenőrzés alatt voltak a felnőttek szeme előtt. Mi is meggyőződhettünk Tömpe Évi gyerekszerető és mindent felvállaló viselkedésén, ki nem maradt volna a matracon futás és csúszás kivitelezéséből.

Vay Gergő és Pásztor Andris „oktatta” játékosan a kenu felborulása esetén, hogy miként kell viselkedni. Ebből fakadóan a gyerekek ráéreztek a borulásnak arra az oldalára, amikor egymást boríthatták szándékosan a vízbe. Kalózokat megszégyenítő módon alkalmazták a másik hajó megtámadását és vízbe borulását, aminek a végeredménye természetesen mindig az volt, hogy mindenki a vízben kötött ki.

Meglátogattuk a Békésszentandráson lévő duzzasztót, ki nem hagyva a faluban lévő híres sörfőzdét. Itt hangos csocsó versennyel bizonyították a gyerekek, hogy élvezik a programot. Elhajóztunk a Szarvasi Trianon emlékműhöz egy kis nézelődésre, geoládázásra. Természetesen a gyerekek találták meg az elrejtett ládát. Beeveztünk a Körös egyik nyugodt és csodálatos holtágába, ahol egy kis vizi tanösvény található és itt szálltunk partra a Körösvölgyi Állatparkot megtekinteni.

Impozáns látványt nyújthattunk, ahogy a sok gyerek és felnőtt fegyelmezetten végig biciklizett az utakon.

Programunk fontos része volt az arborétum és a Mini Magyarország Makett-park megtekintése szintén egy kis geoládázással. Itt Borsos Gábor tanította a gyerekeknek, hogy mit és hogyan kell figyelni a megtalálás sikerének érdekében.

Nem maradhatott el a tábort záró esti tábortüzezés sem, ahol szalonnát és kolbászt sütöttünk.

A gyerekek a maguk módján köszönték meg a szép élményeket: A strandon Szabó Árpi a székében lazított /volna/, mire a gyerekek követelték a vízbeugrását. Árpi székét fogva tiltakozott, hogy Ő AZTÁN NEM!!. Mire a gyerekek kórusban kiabálták, hogy „székestől, székestől!!” és akadt néhány elvetemült felnőtt, akik segítették vízbe repülni székestől a tiltakozó Árpit.

KEDVES ÁRPI ÉS ANDRIS!! MI MOST KÖSZÖNJÜK MEG, HOGY RÉSZT VEHETTÜNK EZEN A NAGYSZERŰ PROGRAMON !!!

Lánf Bea képei: https://photos.app.goo.gl/hrmcPFMU3hb3TR969

Marsovszky Erzsi