VTSZ híradó 56.

Részletek

Szülőkategória: VTSZ

Módosítás: 2014. november 11. kedd, 16:59

2009. IV. negyedév Kézirat gyanánt. 56. szám

A Vasutas Természetjáró Szövetség Kiadványa (VTSz)

Szerkeszti: Rósa László

HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓ A SZÖVETSÉGI PROGRAMOKRÓL

VTSZ külföldi túra Erdély 2009

A VTSZ 2009. évi külföldi túrája július 20-26 között került lebonyolításra Erdélyben, Hargita Megyében, Csíkrákos központtal. Ez a kis település Csíkszeredától 11 km-re található, a Hargita hegység lábánál. A résztvevők magánházaknál voltak elhelyezve, 2-3 ágyas szobákban, a nagyon ízletes és bőséges reggeli és vacsora elfogyasztása a Cserekert Fogadóban történt. A helyiek nagyon kitettek magukért, szívélyes és kedves fogadtatásban részesítették csoportunkat, nem tudtunk Tőlük olyat kérni, amit ne teljesítettek volna. Mivel ez egy családi vállalkozás, kérésünkre az idegenvezetőt is a vendéglátók biztosították számunkra, aki lelkiismeretes munkájával emelte a kirándulásunk színvonalát és nagyon népszerű lett csoportunk körében. A hét napos program két részből tevődött össze, a csoport egyik része városnéző programon vett részt, míg a túrázók csapata napi 20-30 km közötti túrákat tett meg Erdély legszebb részein. A túraprogramokat a Törekvés Szakosztálytól Szőllősi Mihály állította össze, Ő volt a túravezető is, de a biztonság kedvéért felfogadtunk egy fiatalembert, aki mint helyi túravezető, nagy segítségünkre volt a helyi ismeretek tekintetében. Mint utóbb kiderült, erre nagy szükségünk is volt, mert bizony a túrajelzések, a túraútvonalak nagyon elhanyagoltak, sok a pontatlanság benne.

A külföldi túra megszervezése nagyon sok gondot okozott, mert az egyesületek, illetve a szakosztályok előzetesen 51 fő elő-jelentkezést adtak le, de ennek ellenére a június 10-i határidőig csak 23-an jelentkeztek az erdélyi útra. Így felvetődött annak a kérdése is, hogy ez a külföldi túra nem kerül megrendezésre. Végül úgy döntöttünk, teszünk még egy próbát, társszakosztályok és vasutas kollégák segítségét kérve megpróbáljuk a létszámot megnövelni annak érdekében, hogy mindazok, akik erre a kirándulásra építették a nyarukat, ne kelljen itthon maradniuk. A próbálkozás sikeres volt, nagy köszönet jár ezért elsősorban a Budapesti Szakosztályoknak (Törekvés, MÁVTI). Viszont ez a szervezés nagyon sok értékes időt vett el a tényleges program összeállításától. Így például nem készült el a betervezett program-tájékoztató füzetecske sem. Végül 53 fő jelezte részvételét erre az útra, sajnos családi okok miatt 2 főnek itthon kellett maradnia, így 51-en voltunk számos tagszervezet képviseletében. A legtöbben a Törekvéstől és a MÁVTI-tól voltak, őket követte a Debrecen Egyetértés Művelődési Központ, majd a VTBE, LOKO, Szentes, Kecskemét és néhány társ szakosztály képviselője.

Az időjárással kapcsolatban, a tavalyi szlovákiai külföldi túra rossz tapasztalatait figyelembe véve, óvatosan terveztük meg a programot, itt esőnapot is beterveztünk, de szerencsére nem volt rá szükség, a tavalyiért is kárpótolt az időjárás. A hét minden napján igazi túrázáshoz alkalmas időjárás volt, kivétel az utolsó túranap, amikor túrázóink leértek a Nagyhagymásról és beszálltak az autóbuszba, akkor kezdett el szakadni az eső, de már akkor védett helyen voltak. Minden betervezett programunkat meg tudtuk valósítani, nem kellett semmit átprogramoznunk. Sajnos az első és az utolsó nap, az hosszú utazással telt el, hiszen 610 kilométer távot kellett megtennünk.

Odautazáskor a Királyhágón és Körösfőn álltunk meg egy rövid pihenőre, hazafelé útban Segesváron pihentünk egyet, a többi megállás egy kis egészségügyi pihenő volt. A programokról néhány szóban, röviden. Második nap a Szent Anna tóhoz buszoztunk, útközben megálltunk a Nyerges tetőn, majd Bálványosfürdőt kerestük fel. Itt egy felmérő túrát tartottunk, a résztvevők feltúráztak a Bálványosi várhoz. Tovább utaztunk a Torjai Büdösbarlanghoz, majd a túrázó kedvűek tovább túrázhattak a Buffogó láphoz és a Szent Anna tóhoz. Itt mindenki felmérhette erejét és eldönthette mi az, amit bír, és melyik túrán kíván részt venni a továbbiakban. Végül Tusnád-fürdővel ismerkedtünk meg és este érkezés a szálláshelyre. A következő napon Hargitafürdő következett, egy közös túra a Bagoly kőhöz, itt egy meglepetés találkozás Szentgyörgyi Tamással a VTSZ elnökével. A nagy túrások meghódították a Székelyek Szent hegyét, a Hargitát, egy 34 km-es túra keretében haza gyalogoltak a szálláshelyre. Itt volt egy kis elkavarás a rossz jelzések miatt, de megoldottuk, eltévedt túratársainkat lovas kocsival hozattuk be a táborhelyre. Amíg a túratársaink a bakancsukat koptatták, addig a csoport másik fele ismerkedett Alcsíkkal, Csíkkozmással és Hargita Megye székhelyé-vel, Csíkszeredával és Csíksomlyóval. A negyedik napon felkerestük a Gyilkos tó környékét és a Békás szorost, itt ismét találkoztunk Szentgyörgyi Tamással, aki egy szép túrára vitte a vállalkozó kedvűeket, meghódították a Kis Cohárdot és felkeresték a Tündér Kertet, majd egy szép túrát tettek a Békás Szorosban. Hazafelé ismerkedés Gyergyószentmiklóssal és Marosfővel. Az ötödik napon a gyalogtúrázóknak egy nagyon szép program következett, ismét egy 35 km-es túra a Vargyas szurdokban. A városnéző csoport tagjai részt vehettek egy klasszikus Székelyföldi programon, ahol Székelyudvarhellyel, Farkaslakával, Koronddal, Parajddal (Sóbánya) ismerkedhettek meg. Az utolsó túranap, azaz a hatodik nap a túrázók az Egyeskőre és a Nagyhagymásra túráztak, a városnéző csoport pedig elbuszozott Csángóföldre, az ezeréves határhoz a Gyimesekbe. A túrákról napokra lebontva egy nagyon tartalmas és részletes beszámolót írt a Szőllősi Misi Barátunk, bízom abban, hogy ezek a kis úti beszámolók helyet kapnak a VTSZ Híradóban. A cikk méretét figyelembe véve, röviden és tömören ennyit lehetett csokorba gyűjteni a hét napos programunkról. A cikk végén szeretném megnevezni az idegenvezetőnket, Kovács Dénest és a túravezetőnket Mihály István barátunkat, akik nagyon sokat segítettek abban, hogy kellően megismerjük az általunk bejárt területet. Köszönet illeti a két gépkocsivezetőnket is Tamást és Lacit, akik végig kedvesek és udvariasak voltak a csoport tagjaihoz, igyekeztek kéréseinknek maximálisan eleget tenni.

Összefoglalva elmondhatom, hogy egy nagyon Kedves és jó hangulatú csoporttal hozott össze a sors, mindenki tolerálta a másikat, kellő fegyelmezettséggel tudtuk elérni azt, hogy nem kellett a túrázó és a városnéző csoportnak egymásra várakozniuk. Szeretném megköszönni minden Kedves résztvevőnek, hogy a VTBE programját választotta és egyesületünkkel tartott. Remélem, sikerült egy kicsit megismerkedni Hargita Megyével, illetve annak környékével és mindenki gazdag és kellemes élményekkel tért haza.

Kovács László

VTBE titkára

Forrás Emléktalálkozó

Vác, 2009.08.13-16.

Augusztus 13-án, szép nyári időben érkeztek a résztvevők Kisvácra. A találkozó megkezdése előtt Rósa Laci hívta fel a figyelmünket erre a vasúti megállóhelyre, amely a 2-es út túloldalán, pontosan a találkozó központjául szolgáló kollégiummal szemben van.

Az elhelyezés elő volt készítve, így mindenki gyorsan megtalálta 2-3 ágyas, nagyobbrészt fürdőszobás szobáját.

Szinte mindenki időben megérkezett, kivéve a szombathelyieket, akik a vonat késése miatt a délután 2 órakor kezdődő városnézésbe csak menet közben tudtak bekapcsolódni.

Valamilyen rendezvény színhelyéül már évek óta kerülgetjük Vácot, most végre bebizonyosodott, hogy érdemes volt a csaknem 1000 éves településre látogatni. A városnézés alkalmával a szakszerű idegenvezetés rengeteg információt adott, nagyon sok érdekességet mutatott meg. Még olyat is, ahová visszalátogatni is érdemes.

Az estebéd után rövid megnyitó következett, a programok ismertetésével, utána a társalgóban és az udvar fái alatti padokon egy-egy ital mellett beszélgettek turistáink, örülve a viszontlátásnak.

14-én, pénteken 8-9 óra között indultak a túrák. A vácrátóti Arborétumba Fodor András vezetésével utazott közel 40 fő. A Nógrád – Magyarkút – Katalinpuszta kéktúrán résztvevő 30 főt Rábai Péter vezette. Kisvác vasúti megállónál csatlakoztak a vonaton utazó Lokomotív turistákhoz, akiket jó néhány éve hiányolunk a Forrás Emléktalálkozó résztvevői közül, most viszont megmutatták kéktúrázóinknak a LOKOMOTIV TE fennállásának 60. évfordulójára elkészített esőbeállót. Öten a felújított Szob-Márianosztrai kisvasúton vonatoztak és tekintették meg a márianosztrai templomot. Az estebédre minden irányból szerencsésen megérkeztek túrázóink, így vacsora után rögtön elkezdődött a szokásos játékos vetélkedő, melyet a tágas átjáró folyosón könnyen le tudtunk bonyolítani.

15-én, szombaton legkorábban a kéktúrázók indultak a Katalinpuszta – Ősagárd útvonalra. A sikeres teljesítés után, a faluban meglepődve tapasztalták, hogy minden zárva van. Kiderült, hogy a falu lakossága, kocsmástól, mindenestől falunapot tart a sportpályán. A kistúrázók vezetőjeként, egy néhány éves létesítmény felkeresése érdekében szintén Katalinpusztáig buszoztunk, ahol egy jó kilométeres sétával értük el az erdészházat a Gyadai réten, ami a Gyadai tanösvény induló és végpontja. Az erdőgazdaság által kiépített, ismertető táblákkal – növény, állatvilág, geológiai ismeretek, faszénkészítés, stb. – játékos és kalandelemekkel bővelkedő, 5 km hosszú tanösvény mind a 33 résztvevőnek tudott újat mutatni. A tűző napon a kocsmáig vezető utolsó kilométer az „oázis” – hideg italok, jégkrémek – mielőbbi elérésére ösztönzött mindenkit. Délután 4-5 óra között mindenki visszaérkezett, a vacsorát a szokásos szellemi vetélkedő követte, melynek kérdései alapján legújabb ismereteikről adhattak számot az indulók. Értékelés után a játékos és a szellemi vetélkedő díjainak kiosztása, majd a találkozó zárása következett.

A résztvevőknek a programok mellett a szállás is nagyon tetszett.

16-án, vasárnap, 7-11 óra között mindenki hazaindult, elmondva, hogy jövőre is hasonló jó helyre szeretnének jönni.

Ebben az évben 10 tagszervezetből 89 jelentkező volt, végül a résztvevők létszáma 81 fő volt.

Reményi Pál

az Emléktalálkozó vezetője

Őszi csillagtúra Szombathely központtal

2009. szeptember 17-20.

A csillagtúrán 12 szakosztály képviseletében 102 fő vett részt, a rendező szombathelyi HVSE csapatán kívül, akik a túrák vezetését is végezték.

A rendezők igen dús programot állítottak össze, hiszen reggel 7-8 órától este 20-21 óráig voltak túrák, városnéző programok, és kulturális rendezvények.

Első nap a délutáni Varga Péter által vezetett igen tartalmas városnéző program vett részt a teljes csoport. Este a vacsora után a megnyitó majd vetítés következett az elmúlt években átadott Magyar-Szlovén vasútvonal, a viadukt és alagút építéséről.

Második nap 50 fő részt vett egy autóbuszos Vasmegyei körutazáson (Szombathely –Vasvár - Oszkó hegypásztorok - Rum árpádkori templom – Gutatöttös árpádkori Cecilia templom – Zsennye – Csempeszkopács árpádkori templom – Vasszécseny ásványmúzeum útvonalon). 45 fő vett részt a nagytúrán (Felsőcsatár – Pinka-szurdok – Pinkaóvár (Burg) – Vas-hegy(Eisenberg) – Vaskeresztes – Felsőcsatár útvonalon). A csoport részére a túravezető vaskeresztesen egy pincénél borkóstolást szervezett, amit a résztvevők nagy örömmel fogadtak. A többiek pedig a Lukácsháza – Csömöte – Pöse – Perenye – Gencsapáti szentkút – Szombathely Herény útvonalon túráztak, majd a Kámoni arborétumot látogatták meg. Este az Ifjúsági házban a Boglya együttes részvételével igen színvonalas népzenei hangversenyt szerveztek részünkre.

Harmadik nap a nagytúra a Szent Márton túra útvonalán, 24 km-en Szentpéterfa - Ják – Szombathely útvonalat teljesítette 30 fő. Jákon a csoport megtekintette templomot. A rövid túra Szombathely – Gencsapáti szentkút – Gencsapáti – Szombathely, míg a közép túra Bucsui volt vá. vasúttörténeti emlékhely – Dozmat – Szombathelyi - parkerdő – Szombathely túráztak a résztvevők. Este a találkozó bezárása után a búcsúesten harmonika szó melletti énekléssel, és a Haladás turistái által feltálalt finom sütemények és borok kóstolásával zárult a rendezvény.

Vasárnap a résztvevők élményekkel gazdagodva térhettek haza. Köszönet a Haladás turistáinak a remek szervezésért és rendezésért.

Rósa László

BESZÁMOLÓK SZÖVETSÉGI PROGRAMOKRÓL

Szent Márton nyomában …

Szeptember 19. – én „hosszú túra” gyanánt a programban a Szent Márton Gyalogos Vándorút Szentpéterfától Szombathelyig terjedő 22 km –es szakasza szerepelt.

Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytõl Toursig vezetõ útvonalat Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította, hogy Európa legnépszerûbb szentjének, Szent Mártonnak életének és kultuszának kiemelkedõ emlékeit bemutassa. Szent Márton Szombathelyen, az egykori Savariában született. A Római Birodalom katonái közül nemcsak vitézségével, hanem jóságával, a betegek és a szegények iránti részvétével is tûnt ki. Amiens város kapujában egy didergõ koldusnak adta köpenye felét. Álmában Jézus elmondta neki, hogy õ volt a koldus, akivel jót tett. A látomás hatására kereszténnyé lett, elhagyta a katonai pályát és térítõ útra indult. Savariába hazatérve édesanyját is megkeresztelte. Késõbb a franciaországi Poitiersben kolostort alapított. 371-ben a toursi keresztény közösség püspöknek választotta.A tisztség elõl a baromfi ólba próbált elbújni, de a libák gágogásukkal elárulták. Ezért lett jelképe a lúd. Püspökként emberszeretete, jósága, és kiváló szónokim képessége népszerûvé tették. Candes-ban halt meg 397-ben. A frank királyok és Gallia védõszentje lett és az egész keresztény világon elterjedt tisztelete. Európában több mint háromezer település és templom viseli a nevét.

A Szent Márton Gyalogos Túraútvonal (Via Sancti Martini) déli útvonala Szombathelyről, az egykori Savariaból, Szent Márton püspök szülőhelyéről indul. Jelenlegi végpontja a szlovéniai Martjanci (Mártonhely). Hossza: kb. 125 km.

Egy fenyőerdőben tettük meg az első 8 km-est szakaszát Jákig! Megejtettük a pecsételést és megtekintettük a Jáki templomot.

A jáki apátsági templom, az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt képviselője, mely művészi gazdagságával, a táj képébe illeszkedő mesteri elhelyezésével hívja fel magára a figyelmet.

Stílusjegyei alapján 1220 körül alapíthatták, és 1256-ban szentelték fel, Szent György tiszteletére. Építése során több alkalommal is változtathattak a terveken, erről tanúskodnak a különféle szabálytalanságok. Történelme viharos: tűz, vihar és az oszmán hadsereg is megrongálta, többször helyre kellett állítani. Az utolsó nagy átépítés 1896 és 1904 közt zajlott, Schulek Frigyes tervei alapján.

Leghíresebb része a befelé mélyülő, többszörösen tagolt főbejárat, melyet normann motívumok díszítenek, fölötte a timpanonban Jézus látható angyalokkal és apostolokkal.

A templom főhomlokzatával szemben kis kápolna áll, a Szent Jakab-kápolna, ez volt Ják középkori temploma, mivel a kolostori templomnak nem volt szabad plébániaként is működnie.

Itt a társaság kettő szakadt. Többen folytatták az utat Szombathely felé gyalogosan, egy páran pedig úgy döntöttünk, hogy érdekesebb számunkra a szombathelyi skanzen és busszal visszamegyünk Szombathelyre. Előtte persze még jól körülnéztünk a településen és hogyis mondjam fellendítettük a helyi cukrászda forgalmát, különös tekintettel a friss keletű képviselőfánkra. Aztán irány a szombathely skanzen. De ez már egy másik kaland. Csónakázó tóval, vasi házakkal, megélhetési mangalicákkal (az állatok etetése szabad sőt!!!) És félelmetes szarvú racka juhokkal!

Bartók Julianna MVSC

Őszi csillagtúra, Szombathelyen jártunk … „Bakancsban vasparipával”

A megérkezés napján városnézésen vettünk részt, meglátogattuk a város nevezetességeit és kedves idegenvezetőnk Varga Péter jóvoltából rengeteg ismeretre tettünk szert a várossal kapcsolatban …..

Szombathely (németül Steinamanger latinul Savaria, szlovénül Sombotel, horvátul: Sambotel) Magyarország legrégibb alapítású városa, melyet a Nyugat királynőjének is neveznek, Vas megye és a korábbi Vas vármegye székhelye.

A város az Alpokalján, a Perint és Gyöngyös patakok lapályán fekszik, ott, ahol a Kisalföld sík vidékét az Alpokalja dombos-hegyes tájai váltják fel.

Nevét onnan kapta, hogy a városban szombati napokon tartották a hetivásárokat. Német neve, Steinamanger jelentése: kő a mezőn. A név a földrengésben és a népvándorlás viharában elpusztult római Sabaria romjaira utal. A latin Sabaria a városon átfolyó mai Gyöngyös-patak ókori Sibaris nevéből származik, e név a patak ausztriai szakaszán a mai napig fennmaradt Zöbern alakban. Eredete az indoeurópai seu (= nedv, vizes) szóra megy vissza. Napjainkban a Sabaria elnevezés helyett a Savaria változatot is használják.

Szombathely története, a város ókori története

Szombathely területe ősidők óta lakott, amelyet az itt előkerült kő- és csonteszközök is bizonyítanak. A város területének a Pannónián átvezető fő kereskedelmi útvonal, a Borostyánút melletti fekvése arra ösztönözte a rómaiakat, hogy itt előbb ló- és kocsi váltó helyet, majd katonai tábort létesítsenek. A település a katonák és kereskedők folyamatos letelepedése folytán egyre növekedett, de igazi várossá csak akkor fejlődött, amikor Kr. u. 43-ban Tiberius Claudius császár colonia rangra emelte. Neve ettől kezdve Colonia Claudia Savariensum (Savariaiak claudiusi kolóniája) lett. Mint római jogú város polgárai, Savaria lakói a római polgárok teljes körű jogait élvezték, a város fokozatos virágzása az egész környék fejlődésére jótékonyan hatott. Nerva előbb felmentette a polgárokat az adózás alól, Traianus pedig lándzsás légiót alapított az itteniekből. A város Felső-Pannónia (Pannonia Superior) vallási központja lett, császári palotája, fürdője, amfiteátruma épült. Savaria központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között.

A kereszténység terjedése elérte Savariát is. Vélhetően az itteni keresztények elrettentését szolgálta Szent Quirinus sisciai püspök kivégzése, akit itt dobtak a megáradt Sibaris-patakba, malomkővel a nyakában. Itt szenvedett vértanúhalált két társával Szent Rutilus, Szent Iréneusz és sok más névtelen keresztény, akiknek nevét nem jegyezte fel a történelem. A keresztényüldözéseknek Nagy Konstantin császár hatalomra jutása vetett véget, ő a szarmaták elleni hadjárata során 356-ban hosszabb ideig időzött Savariában is. A császár uralkodása alatt átszervezte a tartományokat és Savariát Pannonia Prima tartomány székhelyévé tette. Ez az időszak a város ókori virágzásának tetőpontja, népessége jelentősen megnőtt, nagyszabású középületek, hivatali épületek, közfürdők, színházak, templomok, bazilikák épültek, melyek közül kiemelkedik a Szent Quirinus bazilika és a pompázatos császári palota. A város ekkor egy valóságos kis Róma képét mutatta. Itt született az ókori Európa egyik nagy szentje, Szent Márton, aki később a galliai Tours püspöke lett.

Valentianus császár halála után 377-ben a hunok kezdték elözönleni Pannóniát, Macrinus, a tartomány prefektusa saját seregének feláldozásával sem tudta megakadályozni a hunok és a velük szövetséges barbár népek hódítását, de a falakkal körülkerített város még ellenállt a népvándorlás özönének. A várost csak 441-445 között Attila hun király tudta elfoglalni. A hunok pusztítását a 456-ban bekövetkezett földrengés tetőzte be, amely lerombolta a várost.

A város a középkorban

A súlyos pusztítások ellenére a város folyamatosan lakott maradt, városfalait helyreállították, a római épületek helyére azok anyagának felhasználásával kevésbé pompázatos lakóépületek épültek. A falak védelmet nyújtottak a lakosság számára. A latin nyelvű lakosság ugyan nagyrészt Itáliába menekült, de helyükre keleti gótok, majd longobárdok érkeztek, akik keveredtek a helyi lakossággal. 567-ben Alboin longobárd király behívta szövetségesül a Baján kagán vezette avarokat, akik segítségével legyőzte a gepidákat. Az újszövetséges azonban túl erősnek bizonyult, így a longobárdok Itáliába távoztak, helyükre avarok, majd azok segédnépeiként szlávok érkeztek. A 8. századra azonban az avar hatalom meggyengült és 795-ben a frank sereg döntő vereséget mért rájuk. A hadjáratból hazafelé tartó Nagy Károly frank király elzarándokolt Szent Márton szülővárosába, Sabariába.

805-ben Nagy Károly az avarok szállásterületéül a Duna és Sabaria közti területet jelölte ki. Arnulf frank király 875-ben a várost a salzburgi érseknek adta. Valószínűleg ekkor épült meg az egykori római központi fürdő épületének felhasználásával a vár is, amely kezdetben egy erődített lakótorony lehetett. Átmeneti morva uralom után 900 körül a várost elfoglalták a magyarok.

1009-ben Szent István a várost az újonnan alapított győri püspökségnek adta. Sokat szenvedett 1042 és 1044 között a III. Henrik német-római császár és Aba Sámuel közötti harcokban, de még többet a tatárjáráskor. Ekkor a tatárok bevették és teljesen elpusztították a várost, a lakosság a környező erdőkben ásott vermekben keresett menedéket – az erdőt a nép sokáig vermes erdőnek nevezte.

1407-ben Szombathely városi rangot kapott. 1440-ben a város mellett győzte le Cillei Ulrik hada I. Ulászló király seregét, majd a felek itt kötöttek békét 1441. április 19-én. Alig fél évszázad múltán III. Frigyes császár fiának, Miksának serege ostromolta meg a várat, de Tamás győri püspök várőrsége az ostromot még visszaverte, 1490-ben azonban a város mégis Miksa birtokába került. 1491-ben a pozsonyi szerződés a várost visszaadta Ulászlónak. A város a győri püspökök kegyéből számos szabadalommal és kiváltsággal rendelkezett. Fejlődésére nagy befolyással volt, amikor 1578-ban az országgyűlés határozata alapján a vasvári káptalant Szombathelyre költöztették át, ettől kezdve Vas vármegye székhelye lett. Ekkor a vár körüli addig üres területekre új épületeket emeltek, iskolái a jezsuiták irányítása alatt nagy virágzásnak indultak.

A fellendülésnek 1605-ben Bocskai István hadjárata vetett véget. A Némethy Gergely vezette több ezres sereg megostromolta és bevette a várost és a várat. A városi levéltár iratait Németújvárra menekítették, de azok az ott keletkezett tűzben megsemmisültek.

A város története az újkorban

Az újkor kezdetén a töröktől való állandó félelem tartotta rettegésben a várost. 1664-ben a török sereg egészen Szentgotthárdig hatolt be a vármegyébe, de ott vereséget szenvedett. 1683-ban újabb nagy török hadjárat indult Bécs ellen, a Bécs alatt vereséget szenvedett török sereg fosztogatva vonult vissza, de Szombathelyt a városfalak ezúttal is megvédték. A török kiűzése nagy megkönnyebbülést jelentett a városnak is, és mivel a 17. század végi kuruc harcok nem érintették, viszonylag békésebb időszak következett.

A Rákóczi-szabadságharc hírére a város a fejedelem mellé állt, 1704-ben 36 hajdút állított ki és nagy mennyiségű ellátmányt szállított Ocskay László táborába. Rövidesen azonban császári hadak szállták meg és 1705 novemberéig császári kézen maradt. Ekkor a Heister tábornokot Szentgotthárdnál megszalasztó Bottyán János kuruc serege szabadította fel. 1706 elején ismét császári kézre került, de az év végén újra a kurucok voltak az urai. 1707 elején maga Bottyán is a városban rendezte be főhadiszállását. Két hónap múlva Rabutin császári serege vonult be a városba, júniusban már újra a kurucoké volt. Bottyán felkelésre szólította fel a környék nemességét és a felhívásra 7000 fegyveres gyűlt össze, mellyel Bottyán Stájerországra támadott. Válaszul Stahremberg tábornok császári serege tört be az országba és a város 1710-ben császári kézre került.

Alig ért véget a hadak pusztítása, júniusban szörnyű pestisjárvány sújtotta a várost, amelynek 2000 lakos esett áldozatul. A csaknem kipusztult városi népességet a környékről bevándorlókkal pótolták, akik legnagyobb része Kőszeg, Rohonc és Pinkafő környékéről bevándorolt németajkú polgár volt. A város magyar polgárságát elveszítve ettől kezdve német jelleget öltött, ezzel a város virágzásának új szakasza indult meg. Zichy Ferenc győri püspök támogatásával 1772-ben megépült a gimnázium, majd 1777-ben Mária Terézia királynő megalapította a szombathelyi egyházmegyét, és annak élére egy rendkívül művelt és széles látókörű embert, Szily János püspököt nevezte ki. Az új püspök máris nagy lendülettel látott munkához, lebonttatta a rossz állapotú várat és a vártemplomot, és helyére nagyszabású épületeket emeltetett. Ekkor épült meg a székesegyház, a püspöki palota és a környező egyházi épületegyüttes. 1793-ban megnyílt a a bölcseleti iskola, ahol gróf Széchenyi István is tanult.

1809-ben I. Napóleon francia hadai vonultak be a városba és város piacterén kisebb harc bontakozott ki a várost védő magyar nemesi sereg és a franciák között. A franciák 110 napig tartották megszállva a várost, ezalatt tervezték francia mérnökök a Megyeházát és a Szily János u. és a Petőfi Sándor u. sarkán álló épületet. Az 1817-ben keletkezett nagy tűzvészben a város kétharmada leégett, 1831-ben pedig kolera pusztított.

Az 1848. márciusi pesti forradalom híre itt is nagy lelkesedést keltett. A megyei közgyűlés március 17-én Horváth Boldizsár főjegyző vezetésével elfogadott egy 16 pontból álló petíciót, amelyben hitet tett az új eszmék mellett. Kossuth szavára a város is megmozdult, december 10-én a székesegyházban nagy ünnepséggel szentelték meg a 44. honvédzászlóalj zászlaját. December 28-án császári csapatok szállták meg a várost és a nemzeti jelképek eltávolítására szólították fel a lakosságot. A harcok Szombathelyt nem érintették, mindvégig császári kézen maradt.

1866-ban a porosz-osztrák háború költségeihez a város 13 önkéntessel és pénzzel járult hozzá. 1867-ben, a kiegyezés utáni új kormány igazságügyi minisztere a város képviselője, Horváth Boldizsár lett. Neki is köszönhető, hogy a város a 19. század utolsó évtizedeiben gyors fejlődésnek indult, lakossága elérte a 20 000 főt. 1865-ben megépült a nagykanizsai vasútvonal, majd az 1871-es és 1872-es újabb vasútépítések a várost a Nyugat-Dunántúl közlekedési csomópontjává tették. 1885-ben a szomszédos Ó-Perint és Szentmárton községeket egyesítették a várossal.

A város fellendülésének nagy korszaka Éhen Gyula polgármester idején kezdődött. 1895 és 1902 között megépült a vízvezeték- és csatornahálózat, az utcákat szilárd burkolattal látták el. Új közlekedési eszközként megjelent a villamos, amely a vasútállomást kötötte össze a városközponton keresztül kelet-nyugati irányban a Kálvária templommal. Felépült a városi Kaszinó és a Nagyszálló épülete. Megalakult a Fehérkereszt Egyesület és megépült a gyermekmenhely, amely a vidéken az első ilyen intézmény. Megalakult a városi Kultúregyesület, a városban pezsgő társadalmi élet alakult ki. Négy évtized alatt a város lakossága megnégyszereződött. Brenner Tóbiás polgármestersége alatt 1904-ben megindult a zenei oktatás a Zeneiskolában, megalakult a város szimfonikus zenekara. Megépült a városi Kioszk épülete, a népfürdő, a múzeum, a domonkosok és a karmeliták kolostora és az erdei iskola. Emellett számos díszes palota épült a belvárosban is.

EGYESÜLETI, SZAKOSZTÁLYI ESEMÉNYEK

Az Északi Fény Természetjáró Egyesület nyári tábora

2009. július 17-31-ig

Egyesületünk táborának helyszínét már tavaly, szeptember végén kiválasztottuk: a Zemplén hegységben lévő pici faluban, Arkán, az Önkormányzat kulcsosházában. Itt működött a település iskolája, s mivel a mostani 6 iskoláskorú gyerek a szomszédos Boldogkőváralja iskolájában tanul, így az épületet nagyon szépen és praktikusan átalakították 34 fő befogadására alkalmas kulcsosházzá. A kertben rengeteg sátornak lenne hely, s tavalyi táborhelyünkhöz hasonlóan, itt is a kapu előtt vezet az Országos Kék Túra útvonala.

Már januárban, az évzárónkon és a programfüzetünkben is meghirdettük a tábort, az előzetes érdeklődés igen nagy volt, majd a részletes tábortájékoztató is sokaknak tetszett. A konkrét jelentkezéskor és befizetéskor már jelentkeztek a problémák, s bár a részvételi díjakat különböző pályázatokon nyert pénzekkel csökkentettük, annak befizetése sokaknak gondot okozott – fizetéscsökkenés, munkanélküliség, stb. – hozzánk is begyűrűzött a válság.

Július 16-án, kora délután felpakoltuk a teherautóra a táborozáshoz szükséges kellékeket, egyéni felszerelési tárgyakat, csomagokat és 19 órára már Arkán is voltunk. 6 fős csapatunk másfél óra alatt lepakolta a betyárbútort, hogy a teherautó hazajöhessen.

17-én aztán elindult a tábor kiépítése, a többi résztvevő érkezése és elhelyezése után estére már minden kialakult.

18-án, szombaton már főtt a közös ebéd, készült a finom sültzsír, majd a délutáni kellemesebb időt kihasználva többen körüljárták a települést. Tekintve, hogy Arkán a 87 házban összesen kb. 100 ember lakik, igazán nem volt nehéz feladat. Ugyanakkor a sétálók felfedezték, hogy a környék termőhelye a híres gönci baracknak, ami éppen abban az időben érik.

19-én az éppen ügyeletes család főzött, közben a többiek felkeresték Boldogkő várát. Este, mint a későbbi napokon is, asztalitenisz és tollaslabda színesítette a programot. Más alkalommal csak kiültünk az épület mellé, a szemközti domboldalt és a szürkületet figyelve csendes beszélgetés közben.

A további napokon táborozóink felkeresték a füzéri várat, a hollóházi porcelánmúzeumot, a kékedi várat, egy másik alkalommal a telkibányai helytörténeti múzeumot, a Pálháza-Rostalló kisvasutat, a gönci Huszita házat és fürdőt. Szintén egész napos program volt Hejcén, a szlovák katonai repülőgép lezuhanásának helyszínén kialakított emlékpark és a község által készített emlékmű, majd a vizsolyi Templom, Biblia és nyomdaipari kiállítás megtekintése.

Sárospatak ugyan egy kicsit távolesett táborhelyünktől, de az egyik napon a résztvevők több gépkocsival felkeresték a Rákóczi várat, kipróbálták a fürdőt.

Nagyon szép program volt, amikor a település mikrobuszával Regécre utazott a csapat, majd onnan a regéci váron keresztül a kéktúra útvonalán tértek vissza a táborba.

Szintén több gépkocsival utazva, egy alkalommal meglátogatták a szerencsi várat és cukoripari múzeumot is.

Felkerestük továbbá a Zemplén belsejében lévő Erdőbényét is, ahol több híres ember lakott, ki önként, ki a Rákosi erőszak által kitelepítetten. Itt megtekintettük a pincelabirintus egy részét, ami összességében, részben feltáratlanul, az egész település alatt húzódik.

Időpontot egyeztetve sikerült körbesétálnunk a boldogkőváraljai Péchy-Zichy kastély parkjában. Reméljük, az épület belseje tartogat annyi értéket, érdekességet, amennyit kívülről ígér, de a kastélyban jelenleg szellemi sérülteket gondoznak, sétálni is csak az Ő csendespihenőjük alatt tudtunk.

Úgy gondolom, nem sikerült minden nevezetességet felkeresnünk, hiszen minden település tartogat valami értékeset.

A korábban említett okok miatt táborozóink létszáma lényegesen kevesebb volt a korábbi évekhez hasonlítva. A teljes időt csak 12 fő tudta vállalni, 32-en 2-3-4-6 napot töltöttek velünk.

Búcsúzásként ismét azt kívánom, mint tavaly, hogy találkozzunk a túrákon, a Mikulástúrán Tatán, és jövő nyáron, amikor ismét lesz Északi Fény tábor, hasonló formában (már keressük a helyszínt), szeretettel várunk minden vasutas természetjárót.

Reményi Pál

elnök, táborvezető

***

. BOR és TÚRA és ÉLMÉNYEK

Mi kell egy jó rendezvényhez? A képlet adott. Egy látványos terep, egy jó ötlet és egy lelkes társaság, aki mindezt megvalósítja. Nos, az MVSC által rendezett Tokaji teljesítménytúrán mindez adott volt.

Én fiatal túratársaimra való tekintettel a 25 km-es arany középúton jártam végig a túraútvonalat, és állítom, jó választás volt. A túra nem egy szokványos, „túrázzunk egyet, addig se vagyunk otthon” esemény volt, hanem jó vonalvezetésű, sok látnivalót rejtegető útvonal.

Jó választás volt már maga a rajt-cél is, mert a kollégium kellemes, hangulatos környezetet, kulturált keretet adott az egésznek. A város főutjain való átvezetés alkalmat adott számos érdekes és tanulságos látnivaló felkeresésének. Mert a Gimnázium melletti irodalmi emlékpark, a módos gazda portája, a barokk Rákóczi-Dessewffy-kúria mellett elhaladva jutottunk fel a Finánc dombra. Valamikor innen figyelték a fináncok a boros szekerek és a sószállító tutajok mozgását. Most innen letekintve Tokaj egyik ékessége a Bodrog-Tisza összefolyása és az Erzsébet-királyné hídja felejthetetlen tájképe tárult szemünk elé. Ezután is számos érdekesség mellett haladtunk el. Az Óvár, a Posta falán lévő Rákóczi dombormű, a régi Rum és Likőrgyár falán egy másik dombormű a Himnusz egy részletével, a Tokaj régi nevét őrző Hímesudvar, mind sok élményt ad.

A várost stílusosan a temetőnél búcsúztatjuk és máris a löszfalba vágott meredek mélyúton emelkedünk föl-föl. A tanösvény táblái sok érdekes információval gazdagítják fáradó szellemünket. De az elején ott volt a bíztatás, FELTÁMADUNK. Oldalazzuk a hegyet, csak egy gyors pillantás a sípálya fölött magasodó adótoronyra, mert ide még visszajövünk. Aztán előbb tölgyes, majd a változatosság kedvéért akácos lombjai közt haladva érkezünk a tarcali szőlőkhöz. Itt újabb tájkép, a Taktaköz párás panorámája fogad. Könnyedén ereszkedünk a volt andezit-bánya katlanja fölé. A panoráma itt is élménydús. A löszfal gyurgyalag- és partifecske odúi, a túlparti aszús üveg sziluettje és a közelgő őszi színesedő lombozata pompás összhangban van a szürke kőfalakkal és az alant elterülő Tarcal tarka házaival. A település is dúskál a látnivalókban, csak győzzük észrevenni. A régi zsidótemető a különleges temetkezési módjával, a boszorkányüldöző Könyves Kálmán királyunkat idéző templomdomb, az Andrássy-kúria, a volt zsinagóga és még számtalan érdekesség.

Az ellenőrző ponton kedves figyelmesség a lányok friss pogácsája és irány stílusosan a Furmint utca. Máris emelkedünk vissza a szőlők közé. Ám előbb végig haladunk a magas löszfalak közt haladó úton, mely a kilógó fagyökerekkel külön élményszámba megy. Aztán ismét nyílik a panoráma, a távolban a Teréz-kápolna fehérlik, arrébb az erdőbényei dombok tarkállanak és rajtuk túl a Zemplén sötétlik. A másik irányba a most oly távolinak tűnő Nagy-Kopasz, a szüntelenül iránymutató, hívogató tornyával. Új erőre kapunk az édes fürtöktől terhes szőlősorok látványától és mi tagadás, néhány lopva megkóstolt szőlőszemtől. Mert most jön egy újabb emelkedő. Előbb a műút egy szakasza, majd az erdőn kell átvágnunk, s talán az utolsó nagyobb kihívás a szívet megdobogtató sípálya leküzdése.

A tetőn az alföldi panoráma és a túra ötletadója fogad, aki lelkesen már a jövő évi lehetőségeket tervezgeti. Már csak le kell menni a hegyről. Ez nem okozhat gondot, hisz erről - az egész túraútvonalon végig - a rendezők által példásan felfrissített túrajelzések gondoskodnak. A zöld jelzés ismét a tanösvényre kalauzol, ismét más látnivalók következnek. Régi bányaudvarok, rakott kőhíd, kőlépcső, vad természet. Majd kinyílik a völgy és gondozott szőlők következnek és máris a sejtelmes elnevezésű Szerelmi-dűlő pincéi előtt haladunk. A túloldalon az állomás, Baross Gábor vasminiszter domborművével, és a világkiállítás díjazott 424-es mozdonyával. Kissé arrébb stílusosan Bacchus szobra, majd a sarkon a Mária Terézia korabeli delizsánc épülete, arrébb az Alkotóház udvarán Turc-úr tölgyfaszobra és a végén Veress Gyula Alpár erdélyi szobrász tanulságos Széchenyi szoborkompozíciója látható. Én legalábbis ezeket láttam.

A célban kedves fogadtatás, gazdag vendéglátás a szokásos hagymás-zsíros-delikátos deszkán túl házi lekvár és pogácsák és a nagy meglepetés, egy-egy pohár bor. Szamorodni-Furmint-Hárslevelű. Mindenkinek abból a fajtából, ami a túratáv alapján megilleti őt. Kedves ötlet.

Tehát mi kell egy jó rendezvényhez? Mindaz, amit fentebb leírta, láttam, átéltem. S ezeken túl, amit még kaptam - kedves szavak, baráti kézfogások, jó hangulat, igazi turista élmények.

Köszönöm MVSC-s túratársak!

Garadnay Sándor

ÉRDEKESSÉGEK

A Jávárdi-völgy sziklaformációi

A Tatros-folyó mentén a Gyimes-völgye a „patakok országa”, mivel a fő völgy beépülése után a beömlő patakok is beépültek. A Gyimes-völgy nem oszlik tizesekre, mint a székely falvaknál szokásos, hanem a patakok és mellékpatakok szerint rendeződik. Ezek a patakok rendszerint egy-egy elsőnek betelepült családról kapták a nevüket. Legismertebbek az Ugrapatak, Antalokpataka, Komját, Borospatak, Sötétpatak. A legnagyobb patak a Hidegség, amely nyugatról a Naskalat gerince, keletről az Orogyik (Orodik) gerince közötti széles völgyben terül el. A Hidegség-patakába további patakok ömlenek, így keletről a Buha-, Barackos-, nyugatról a Bán-, Kovás-, Szalomás-, Jávárdi-patak. A Naskalatról lefolyó patakok közül legfontosabb a Jávárdi-patak, amely kirándulásunk célpontja.

A Tatrosba ömlő patakok mentén kialakult településrendszer legnagyobbikának, a Hidegségnek van egyedül aszfaltos útja, egy darabig. Miután az aszfaltnak vége, még egy kilométert kell haladni makadám úton a Jávárdi-patak völgyének bejáratáig. A Jávárdi-patak völgy legfontosabb mellékága a Hidegségnek. Három kilométert autózhatunk a beépült részen. Közben megfigyelhetjük, hogy a legutóbbi nagy árvíz után a Jávárdi-patakot is szabályozták helyenként. Figyeljük a házakat is, a takaros hagyományos házak között vendégfogadásra átalakított házak is láthatók. Legszembetűnőbb egy istáló-csűr együttesből kialakított lakóház.

Autóval a Jávárdi-patak első nagy vízeséséig haladunk. Itt megcsodáljuk a hatalmas kövek között lezúduló vízesést. A helybéliek szerint a vízesés szebb volt a nagy áradás előtt.

Tovább haladunk a Jávárdi–patak mentén felfele, gyalog. Elfogynak a házak, gyönyörködhetünk a jellegzetes gyimesi tájban. A legelőket, kaszálókat erdők váltják fel. A legelőkön, kaszálókon nyári lakok, kaszálóházak láthatók. A hegyoldalakból felszínre törnek sziklaformációk. Megkóstoljuk a források kristálytiszta, hűs vizét, elgondoljuk, mit nem adnának ezekért a forrásokért a vízben szegény vidékek.

Végre elérjük a célpontként kitűzött Porcelán-kő sziklatömegét. A Jávárdi-patak vize egy szorost hoz létre, amelynek a sziklacsoportja viseli a különleges nevet. A sziklát a földtörténeti középkorban keletkezett dolomit és mészkő építi fel. A dolomit szép színéről kaphatta a szikla a nevét. Valamikor mélyebb volt a szoros, de most itt vezet az út, amelyen húzatják le a fákat, ezért a szorost feltöltötték. Kár érte, mert egy nagyon szép természeti jelenségnek csökkentették az értékét. De még így is látszanak kőüstök, amelyeket a patak vize alakított ki. Aki ismeri, a kövek között féldrágakőnek ítélt sötétvörös színű jáspis után keresgélhet.

Elindulunk lefelé, s közben azt vesszük észre, hogy a Jávárdi-patak kevéske vize is eltűnik valahova a mederből, hogy aztán búvópatakként újra megjelenjen egy szikla alól. Ilyen jelenséget a Vargyas-patak szurdukvölgyében tapasztalhatunk. Mindkét esetben a búvópatak barlangrendszer jelenlétére utal, amit a Jávárdi-völgyben még nem tanulmányoztak eléggé.

Kirándulásunk ebben az esetben sem volt teljes, mert ha időnk és energiánk engedi, megkereshettük volna a leírásokban nem szereplő, de a helyiek által ismert és emlegetett Tolvajok-barlangját, ami egy igen mély, függőleges barlang, zsomboly lehet. Talán majd erre is sor kerül.

Pomjánek Béla