Téli túra a Magas-Tátrában - 2017. február 16-19.

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2017. február 27. hétfő, 20:39

Tavalyi téli túránk végén határoztuk el, hogy folytatnunk kell, hisz oly sok élményt adtak a Tátra havas sziklái, meredek hágói, annyi csodát láttunk, amit egy évvel később sem nélkülözhetünk.
Elhatározásunkat komolyan vettük, így idén is összeállt csapatunk, amiből sajnos két tapasztalt társunk nagyon hiányzott, ők most nem tudtak velünk tartani. Azonban csatlakozott hozzánk egy új társ, aki most avatódott be a nagyhegyek téli világába.
Február végén egy csütörtöki nap hajnalán – kicsit összehúzva magunkat – öten egy kocsiba tömörödve irányba vettük a Magas-Tátra lábánál fekvő Csorba-tavat (Strbske-pleso).
Szállásasd


Szállásunk az 1500 m magasan fekvő Poprádi-tavi menedékházban volt lefoglalva, ami már valójában messze nem klasszikus menedékház, inkább hegyi szálló, de nagyon barátságos a lenyűgöző környezetével együtt.
  Túravezetőnk bölcs előrelátására hajnali 5-kor indultunk, ezért a kocsit Csorba-tónál hátrahagyva és nagyzsákokkal 3 km-t felsétálva már délután 2 órakor a szálló teraszán ültünk. Az időjárás nagyon kegyes volt, szikrázó napsütés, kellemes 2-3 fokos hőmérséklet és szinte szélcsendes idő fogadott minket a hegyekben. A teraszon ülve győzködtük egymást, hogy ott velünk szemben, a Poprádi-tó túlpartján, az Oszterva-nyereghez vezető égbenyúló „hófalon” kezdjük a bemelegítést. Újonc társunk megdöbbent arcát nézve jobbnak láttuk ha mielőbb indulunk, mielőtt meggondolja magát.

Röpke másfél óra múlva – félúton a hágóvasakat is felvéve – már az Oszterva-nyeregben (1959 m) álltunk és onnan néztük ott lent a tó mellett azt a picike házat, ahonnan az imént elindultunk. Még bőven sütött a nap, az idővel nagyon jól álltunk, így aztán indulás tovább, irány a Tompa hegy! Itt már sziklás terepen hófoltok között másztunk-gyalogoltunk és nagyon hamar elértük a 2285 m magas csúcsot.     
 Kicsit bámultuk a döbbenetesen tiszta panorámát, elsütöttünk néhány csúcsfotót, utána indultunk is lefelé, nehogy sötétben kelljen ereszkedni a meredek gerincoldalban.  
A nyeregben két zergével találkoztunk, láthatóan nem voltak megijedve, sok kétlábú betolakodót láthattak már korábban is.
 Este 7 óra körül, bőven alkonyat után sétáltunk át a tó jegén a házhoz, ahol finom szlovák sörrel kezeltük fáradt testünket és szárnyaló lelkünket.



  Az előrejelzésekből azt olvastuk, hogy harmadnapra, szombatra jelentősen romlik az idő, havazás és szél várható. Ezért megfordítottuk az útitervünket és a legmagasabb csúcsot, a Tengerszem-csúcs mászást előre hoztuk, hogy még szép időben teljesíthessük.
  
Pénteken reggel fél 8 körül indultunk valóban kellemes időben, bár a hőmérséklet már jóval mínuszokba váltott, de ebben nincs semmi különös, itt így természetes. Jó tempóban haladtunk a fenyvesben a kék jelzésen, majd kb. egy óra múlva jobbra tértünk a pirosra, ahol már elmaradtak a fenyők, kezdődtek az intenzív emelkedők. Kisebb pihenőket beiktatva, tovább kapaszkodva a Békás-tavak katlanához értünk, ahol csak oldalazva tudtunk haladni a hegyoldalban, időnként térdig süllyedve a mély hóban. Elértünk a Hunfalvy-völgyhöz, ahol a rettentő meredek szakaszon szerencsére fix kötél volt telepítve. Ezen felkapaszkodva megpillantottuk a Hunfaly hágó alatti menedékházat és a tőle 50 m-re álló híres panoráma WC-t. Ez arról híres, hogy – talán a világon egyedülálló módon – a völgy felőli oldala üvegből van, így dolgunk végezte közben mélázhatunk a távoli sziklákon, völgyeken.
 
A ház lépcsőjén ülve pihentünk egyet, megebédeltük szendvicseinket, aztán folytattuk a kapaszkodást a Hunfalvy-hágó felé, ahonnan már csak 30-40 perces út vezet a csúcshoz. Ez viszont már meglehetősen kitett gerincút, itt nagyobb sziklákat is meg kell kerülni, vagy átmászni. Túravezetőnk ezen a helyen kötélpárra vette kezdő társunkat, de kiderült, hogy nem okozott számára nehézséget a kitettség, jól ráérzett a biztonságos mozgásra.

 Dél körül fent álltunk a Tengerszem csúcson (Rysy), 2503 m magasan. Itt a körpanoráma már csak félkör volt, az észak, észak-nyugati oldalt völgyekbe nyúló felhők takarták, de ezzel együtt fantasztikus volt körbenézni, minden fáradságot megér ez a látvány.
Jócskán kattintgattuk itt is a masináinkat, bár tudjuk, a valóságot egy fotó sem tudja teljesen visszaadni. Nincs az a gép, ami úgy meg tudja örökíteni a távoli fények vibrálását, a felhők játékát, a szél simogatását (vagy süvöltését), ahogy ott érzi az ember.
Ezért kell ilyen helyekre menni újra… és újra!
 
Vidáman, de a figyelmet nem lazítva ereszkedtünk lefele. Meglepődve láttuk, hogy a Hunfalvy hágó alatti menedékház nyitva van?! Több sem kellett… nem volt túl drága a sör!
Pedig ide mindent csak a hátukon hoz fel a személyzet, vagy a serpák. Másnap reggel láttuk is, amikor a Poprádi-tótól indultak felfele sílécen, egy fa kereten a hátukra felpakolva, fejük felett majd 1 méterrel (!) magasodott a ház ellátmánya…  szinte szégyelltem is magam, hogy csak annyit fizettünk előző nap a sörért.
  A további ereszkedésünk sem okozott nagy nehézségeket, kellemes tempóban gyalogoltunk, csúszkáltunk és 3 óra körül már a szállásunkon voltunk és lazítottunk.
Este elkezdett havazni, igazolva az előrejelzéseket.


   Szombaton reggel az ablakokon kinézve fürkésztük az időt, akkor éppen nem havazott, de borús égre néztünk fel és 8-10 cm friss hóra néztünk le. Ez más arca a Hegynek, de sebaj, ez is hozzá tartozik.
  Ismét 8 körül indultunk, irány a Kapor hegy (Koprovsky) csúcsa! Ugyanazon a kék jelzésen haladtunk, ahol előző nap, de ezúttal nem kellett letérni jobbra a pirosra.  Itt nem is tértünk le, csak egy kicsit később balra, mert télen a Menguszfalvi völgy folytatásában jobb megközelíteni a Kapor hegyet, a kékjelzés pedig ettől eltér. Egyre mélyebb hóban tapostunk, itt legalább 30 cm friss hó esett éjjel. Szinte minden harmadik-negyedik lépésnél térdig süllyedtünk, egyre nehezebb volt a haladás, aki elöl ment, keményen megdolgozott minden lépésért.

Közben havazni kezdett, feltámadt a szél, sűrűsödött a köd. Ez a keményebb műfaja a téli mászásnak, felhúztuk a kapucnikat, síszemüvegeket, Elértünk a Felső-Kapor hágó (Visné Koprovské sedlo) alá, itt kell lennie a Hinci-tavaknak, de csak sejtettük, hol van, mindent jég és hó borított. Nekiveselkedtünk a meredek falnak a hágó felé, ez nyáron egy szerpentin út, de most csak helyenként lehet halványan látni, hogy merre vezet. Mi inkább egyenesen másztunk, lépésről lépésre belevágva hágóvasainkat a hófalba.  Lassan felértünk a hágóba, lenézve láttuk, hogy két mászó jön utánunk. Népszerű hely ez még ilyenkor is.
Nagyon rövid pihenőt tartottunk, mert a szél hordta a havat belevágva az arcunkba, nem esett jól ácsorogni, leülni mégannyira sem, irány tovább. Az útjelző tábla 45 percet mutat a csúcsig, ebben az időben biztos több lesz egy óránál is.
A köd tovább sűrűsödik, a hó tovább esik, a szél tovább erősödik, mi meg tovább megyünk.

Ha jól emlékszem, nem volt még dél, mire felértünk a Kapor (Koprovsky) csúcsra, 2367 m.
Nem sok időt töltöttünk itt sem, nagyon hideg szél fújt, a panoráma kb. 50 métert foglalt magában, ennyit a völgyekben is lehet látni. A csúcs-csoki elfogyasztását is elhalasztottuk, de néhány fotót azért készítettünk. Közben utolértek a mögöttünk jövők, kiderült, hogy két lengyel túrázó, kedvesen megköszönték, hogy kitapostuk nekik az utat.

 Óvatosan ereszkedtünk lefele, miközben a havazás gyengült, a völgybe érve a szél is alábbhagyott erejéből, sőt a nap sugaraival itt-ott átszúrta a tömör felhőtakarót, hogy fényével halványan megcsillogtassa a havas sziklákat.
  Valamivel három óra után már a szállásunkon lazítottunk folyékony nedű segítségével.

  Negyedik napra már nem terveztünk mászást, reggel összepakoltunk és nagyzsákokkal a hátunkon indultunk megnézni a Poprádi-tó túloldalánál található Szimbolikus Temetőt. Itt valójában nincs senki eltemetve, hanem emléktáblák és keresztek sorakoznak sajnos sűrűn egymás mellett a sziklákon, hogy az idelátogatók kegyelettel gondolhassanak a hegyek áldozataira. Mi is így tettünk egy mécsest elhelyezve a kis kápolna kapujánál.
  Innen indultunk a Csorba-tóhoz, hogy a kocsiba beülve hazafelé vegyük az irányt.
 Arra még futotta az időnkből, hogy Rózsahegy (Ruzomberok) mellet beugorjunk, pontosabban felugorjunk (merthogy a hegy oldalában van) Vlkolinec-be, ebbe a csodaszép skanzenfaluba, aminek a házait most is lakják.

  Onnan már csak hazafele vezetett az út, miközben volt rá idő bőven, hogy egyhangúlag kijelentsük:  jövő télen sem hagyjuk cserben a Magas-Tátrát!  



További képek a túráról:    
Kálmán Gábor  képei:    https://goo.gl/photos/bs7t4NPmvW18RgRB8
Szabó Árpád képei:        https://goo.gl/photos/VXCySsNhwinEty237