BESZÁMOLÓ - 2015. augusztus 9 - 13. (v - cs) Túra a Lengyel Tátrába + Sas - út

Részletek

Szülőkategória: Beszámolók

Módosítás: 2015. szeptember 02. szerda, 11:47

Régen dédelgetett tervünk kezdett a megvalósulás irányába mutatni, miután túravezetőnknek februárban sikerült szállást foglalni a Lengyel-Tátra egyik nagy forgalmú turistaházában, a Murowaniec házban.
Ennek azért volt nagy jelentősége, mert több éves próbálkozás után végre lehetőséget jelentett a híres (hírhedt) Sas-út végigmászására, amennyiben az időjárás is mellénk szegődik.
Ahogy közeledett az időpont, egyre sűrűbben figyelgettük az előrejelzéseket, ami igen biztatónak mutatkozott. Így aztán nagy buzgalommal és nem kis izgalommal hatan indultunk el augusztus 9-én reggel: irány Zakopane, várnak a hegyes csúcsok, meredek letörések, magasra nyúló sziklafalak, láncok, létrák.

A hosszú, Szlovákián átvezető, útépítésekkel sűrűn nehezített utunkat leküzdve, kora délután megérkeztünk abba a kis gyöngyszembe: Zakopanéba.  A kocsikat a város déli szélén, Kuzniceben egy parkolóban hagyva indultunk, hogy két és fél óra gyaloglás után elfoglaljuk a nehezen lekötött szállásunkat a 3 szintes menedék(?)házban, ami sokkal inkább egy kisebb hegyi palotának mondható.  A nyolcágyas szobán egy kedves lengyel nyugdíjas párral osztoztunk és miután megtudták, hogy magyarok vagyunk, egy percen belül elő is került a mondóka:  lengyel-magyar két jó barát…

Kevéske sörözés és egy könnyű vacsora után korán nyugovóra tértünk, mert másnap hajnali 4 órakor csörgött a digitális vekkerünk, ugyanis az elsők között akartunk felérni a gerincre, hogy ne kelljen a láncoknál, létráknál sorba állni, mert még hétköznap is rengeteg elvetemült ember járja ezt a gerinc utat.

És eljött a nagy nap…  
Csörög az a nyavalyás telefon-vekker, még sötét van kint, de vajon milyen idő? Kinézve az ablakon: remek! Holdfény van, felhők nincsenek. Ez az! Rövid reggeli, (talán még kávé is volt?), kis pakolás, szendvics a zsákba, friss víz a palackokba, jól fixált csomó a bakancsra és irány a hegy!
Már dereng egy kis fény, mikor elindulunk a kék jelzésen. Sűrű gyalog-fenyők között vezet az út, egyre meredekebb felfele, hamar elérjük a Fekete-tavat. Már egész világos van, lehet gyönyörködni a tükörsima vizű tengerszemben, ezek mindig lenyűgöznek.  A part mentén körbevezet az út, majd intenzíven emelkedni kezd, már igencsak melegünk van, mikor előbukkan a másik, de sokkal kisebb tavacska: a Fagyott-tó. Csak a nevében fagyott, (meg télen) most csillog a sima víztükre, de különös, hogy nem átlátszó, kicsit opálos, fogalmunk sincs, hogy mitől.
Meredek emelkedésbe kezd az utunk, elérjük a sziklákat, itt már láncok vannak beépítve segítségül.  Még könnyedén haladunk, de figyelni kell, hogy hol van biztos lépés a lábnak, jó fogás a kéznek. Lentről úgy nézett ki, hogy a kuloárban kell a végén felkapaszkodni, de szerencsére a sziklákon vezet az út a hágóig.
8 óra körül érjük el a Zawrat-nyerget, (2159m). Itt másokkal is találkozunk és mögöttünk is többen kapaszkodnak felfele, alakul a sokaság, akárcsak a Normafánál lennénk. ..

Rövid pihenőt tartunk, gyönyörködünk a fantasztikus panorámában, innen dél felé csodálható a Lenygyel-Öt-tó völgye. Aztán biztatóan egymás szemébe nézünk és lendületes lépéssekkel „beszállunk” a Sas-útba. Kezdjük, amire már néhány éve várunk.
Az első szakaszon semmi különös nincs, hasonlít a felvezető úthoz, csak helyenként kitettebb, végül is a gerincen mászkálunk.
Hamar elérjük a Kis-Zerge-hegyet (2228 m), onnan kisebb leereszkedés, majd újabb felmászás következik. Ez így váltakozik folyamatosan, helyenként a gerinc mellett, a sziklák oldalán vezet az út, alig talpalatnyi peremen lépkedve haladunk. A láncok biztos kapaszkodást jelentenek, de minden lépésre figyelni kell. Újabb leereszkedés szinte függőlegesen a nagy mélység fölött, majd a hasadék mélyén átlépünk a szemközti falra, hogy kezdjük a felmászást. Egy-egy ilyen falrész távolabbról szinte lehetetlennek tűnik, de közelebb érve kiderül, hogy van hova lépni, bár helyenként éppen csak lábujjheggyel.

Lapos ferde sziklán haladunk, egyszer csak feltűnik a híres ingó-kő, ami valójában nem inog, hanem igen stabilan áll, pedig az óriási kőtömb alig néhány tenyérnyi felületen és ferdén támasztódik alá. Mint ha a fizikának itt más törvényei volnának .
Sebaj, megyünk óvatos lépésekkel tovább, időnként 30-40 cm széles gerincen, jobbra-balra irtózatos mélység, majd újabb mászás fel-le. Elérjük a Fagyott-tavi-csorbát (2126m) itt aztán vár ránk egy mesés szakasz: függőleges sima sziklafalon lefele egy  8 méteres létrán, alatta semmi, azaz valahol lent a mélyben további sziklák. Egyenként óvatosan leereszkedünk, a létra alatt láncba kapaszkodva oldalazunk a keskeny sziklaperemen. Elérjük a csorba szemközti falát, ott kezdődik a hosszú mászás felfele, majd újra le, itt találjuk a Zerge-csorbát (2137m). Hosszú mászás következik egy lehetetlennek tűnő hasadékban, egészen a legmagasabb pontra: a Zerge-csúcsra (2291m) Itt leülünk, már nagyon ránk fér egy jó kis pihenő. De alig találunk fél fenéknyi helyet olyan sokan vannak és folyamatosan jönnek is mögöttünk. Szinte mindenki más lengyel a beszélgetésük alapján, de végül is közel 40 millióan vannak és igen kevés hegységük van, nem csoda ha itt tömörülnek. És teljesen igazuk van, ezért az élményért utaztunk mi is hosszú órákat, van is min merengeni, bármerre nézek.

De sok időnk nincs, a szendvics elfogyott, ittunk is rá, néhány fotó még készül, de most már indulás, sok szikla vár még ránk fel és le.
Újabb meredek letörések, hosszú falak, hasadékok követik egymást, már a nagyobb lépéseknél érzem, hogy nehezebben megy, de a koncentráció nem csökkenhet, itt csak egy apró hiba és vége mindennek…
Elérjük a Buczynowa—völgyi hágót, újabb pihenőt tartunk és megegyezünk, hogy a csapatunk ketté válik. Hárman gyorsabb tempóra váltunk, mert csak így van esély, hogy sötétedés előtt végigjárjuk a teljes utat, csapatunk másik három tagja a Gránit-csúcsot, mint a következő kiszálló pontot célozza meg.

Jó tempóban, de továbbra is figyelmesen haladunk tovább, változatlanul ereszkedünk lefele és kapaszkodunk felfele váltakozva, de mintha már rövidebbek lennének a mászások. A térdünknek már éppen elég ez is. Egyszer csak erős dörgés hallatszik, villámot ugyan nem láttunk, de a hang egyértelmű, sőt, hogy ne bizonytalankodjunk, újabb, erősebb dörgés következik. Nem túl megnyugtató, nyugatról egyre zártabb a felhőzet is, amit csak most veszünk észre.
Az egyik csúcsról már kibukkan a Sas-út vége, ez újabb lelkierőt ad, de még messze van.  A gerinctől lejjebb, az észak-nyugati oldalon haladunk, mikor egy mentőhelikopter erősödő hangját halljuk.  Szorongató érzés ezt hallani, valakinek valahol rosszul sikerült egy lépés…  Csúcsok vesznek körül, nem látjuk a helikoptert, nem is lehet beazonosítani hangról, mert a hegyekről mindenfelé verődik a hangja, de itt köröz folyamatosan.  
Mikor felérünk a gerincre, megpillantjuk , de teljesen máshol sejtettük. A Déli-Gránit-csúcs keleti oldalán, tőlünk sokkal lejjebb közelít a hegyoldalhoz, ahol hosszabban lebeg egy helyben, valószínűleg fel is emel valakit, majd elrepül vele. Összeszorult szívvel nézünk utána.
De nekünk menni kell tovább, még egy kiadós emelkedőt látunk, utána el kell érjük a nyerget, ahol vége a Sas-útnak, de kiderül, hogy lesz még egy rövidebb mászás is addig.
Fél 4 körül érünk a végére, a Krzyzne kereszt-nyeregbe. Nagy örömmel csapunk egymás tenyerébe, megcsináltuk!!  Hány éve vártuk ezt a napot? Már nem is tudom. Fényképezkedés, pár falat és egy kicsi pihenő, meg bámészkodás, elmélyülés, ennyi jár egy ilyen út végén.

Nos kezdjünk leereszkedni, még két és fél órás út vár ránk a menedékházig. Most vesszük észre, hogy a viharfelhők eltűntek, csak egy kis ijesztgetés volt az egész. Óriási szerencsénk volt az időjárással.
Vidáman lépkedünk az igen meredek, de jól járható köveken, a térdeinkben keményen érezzük a hosszú, egész napos strapát, minden lépésnél sajognak. Lejjebb egy békés zergével találkozunk, aki figyel ránk, de nem esik pánikba tőlünk, nem kevés túrázót láthatott már. Később rengeteg áfonya között halad az út, neki is látunk egy kisebb szüretelésnek, de azért haladni is kéne.  
Hat óra után érünk le a menedékházhoz, csapatunk másik fele már éppen ott vacsorázik. Nagy örömmel koccintunk a régen várt és most megvalósult túránk sikerére, mindenki jól van, egyben van, fájó végtagjaink idővel regenerálódnak.   
Harmadik nap két órás gyalogút vár ránk Zakopanéig, majd egy kis városnézés után indulunk haza.

Borsos Gábor képei: https://plus.google.com/photos/114859845996775189406/albums/6186817799024840897

Szabó Árpád képei: https://picasaweb.google.com/117454314976225546756/SASUtLengyelTatra?noredirect=1#