ZÖLDSPORT Egyesület - túrák, kirándulások
Koszovó-Albánia-Macedónia, 2017. július 7-16.
- Részletek
- Szülőkategória: Beszámolók
- Módosítás: 2017. november 02. csütörtök, 12:23
Koszovó-Albánia-Macedónia, 2017. július 7-16.
Már valamennyien hallottunk Koszovó, Albánia és Macedónia természeti szépségeiről, de eddig még sosem kerekedtünk fel, hogy személyesen is átéljük a természeti és kulturális szépségeket. Az ódzkodásunk részben érthető, a jugoszláv háború még tovább tolta egy utazás lehetőségét. A gondolat akkor merült fel újra, amikor 2016. nyarán a Qalandar szervezésében Faragó Sanyi és Perepatics Marika vett részt egy ilyen úton, amiről visszatérve nagy lelkesedéssel meséltek nekünk. November végén a ZÖLDSPORT Egyesület évzáró vetítésén a tagság felé meghirdetésre került a Balkán szíve program, de jelentkeznie mindenkinek saját magának kellett. Az Egyesületből végül 5-en mentünk el: Paulik Attila, a Schay házaspár, Borsos Gábor és Benedekné Bodnár Katalin. Több érdeklődő is volt, de boka – és lábfejműtét miatt nem vállalkoztak az útra.
A programba a kulturális látnivalókon kívül egy egynapos és egy kétnapos túra volt beillesztve. A kétnapos túra a Korab hegy megmászása volt, amihez a sátrat és 2 napi élelmet, innivalót is magunkkal kellett vinni. Jelentkezéskor a honlapon keresztül külön rá is kérdeztek a leendő útitársra, hogy elég figyelmesen olvasta-e el, hogy 2000 m magasságban való vadkempingezésre is vállalkozik. Opcióként lehetett vállalni még a mikrobusz vezetését is.
Július 7. Utazás
Az este 8 órai indulás azt jelentette, hogy az első éjjelt a mikrobuszon töltjük.18-an indultunk útnak. Az egyik mikrobuszba csoportosították a vezetést vállalókat (fehér mókus), a szürke mókusként megkülönböztetett szürke mikrobuszt a két fiatal túravezető felváltva vezette. Röszkénél jó két órát vártunk a Szerbiába való belépésre.
Július 8. Kosovska Mitrovica, Ulpiana romjai, Prishtina
Reggel érkeztünk Kosovska Mitrovicába, ahol egy kávézóban igyekeztünk felfrissülni és körbeülve pár szóban bemutatkoztunk egymásnak. Külön színfoltja volt a társaságnak a szlovén származású Matej, akivel angolul lehetett értekezni, sokszor pedig a szerb nyelvtudásával segített ki minket a helyiekkel való kommunikációban. Otthon nem voltam oda a burekért, de itt a langyos sós-sajtos burek joghurttal nagyon jólesett. A szerb és albán nép által lakott város jelenleg is építés alatt van. Helyenként a kommunista örökség, helyenként pedig a háború pusztításának nyomai látszottak.
A városban tett séta után a jelenleg is feltárás alatt lévő római kori városig, Ulpianáig mentünk. Aki ismeri az aquincumi romokat, az felismerhette a csatornákat, fürdőhelyeket, szentélyt. Nagy volt a forróság és áprilisban a dél-angliai Bath római-kori fürdőjében jártunk, így kevésbé varázsolt el a hely, de ezek már végképp szubjektív tényezők, ettől még a térség legjelentősebb római kori emlékei voltak előttünk.
A programban szerepelt egy autentikus koszovói strand meglátogatása menet közben. Sajátos, félig-kész építmény vett körbe egy négyszögletes hidegvizes medencét, ahol még igazi öltöző sem volt. (Ez volt az első hely, ahol el kellett kezdeni ilyesmihez hozzászokni. A nagy meleget akkor tudom elviselni, ha közben megmártózhatok, így részemről inkább elviselem a fürdőlepedő alatt való átöltözést, mint a hőgutát.)
Prishtinában a hostelünk a piacon belül volt található. Már eddig is tudtam, hogy kemény vállalkozás lehet a mikrobuszt vezetni, de amikor a prishtinai piac árusítóhelyei között kellett a hostelhez lavírozni, érzetem, hogy jól döntöttem, hogy nem vállalkoztam erre a feladatra.
A szállásra való bepakolás után elmentünk sétálni, megtekintettük a most épülő Teréz anya katedrálist. Nagyon hangulatos étteremben töltöttük el az első közös vacsoránkat, ahol már a sokféle előétellel degeszre ehettük magunkat és hatalmas salátatálakban tobzódhattunk. Desszert: dinnye.
Július 9. Mirusha-szurdok, kulla, Decan-kanyon
Reggel még elnéztünk a világ legrusnyább épületei között számon tartott Nemzeti Könyvtárhoz, mielőtt tovább mentünk a Mirusha-szurdokhoz. Itt lépcsőzetesen egymásra épülő kisebb vízesések biztosították a hideg, felfrissítő vizet, ami alá állva dögönyözhettük a hátunkat, a merészebbek pedig ugrálhattak a mélyülő medencébe. Útközben meghibásodott egy egyik autó, nagyon meglepett bennünket, hogy a forró vasárnap délután ellenére sikerült szerelőt találni és kijavítani a hibát!
Isnigben egy most is használatban lévő vastagfalú lakótornyot, un. kullát (az Egri csillagokban Jedikula) látogattunk meg.
Majd a Decan-kanyonnál lévő, a török hódoltság ellenére épen maradt ortodox kolostorhoz utaztunk. A határ közelsége miatt szigorúan tilos volt fényképezni, az útleveleket le kellett adni a KFOR-osoknak. Albániába való határlépést követően estére Bajram Curriba utaztunk. Vacsora: báránycsontok némi hússal, desszert a dinnye
Július 10. Valbona-völgy, Albán-Alpok
A Valbona-völgyből indultunk a hegyi túrára, ahol kb. 800 m szintemelkedés várt ránk. A gyakorlott túrázóknak ez ismerős, az ilyen természetjárásban ritkán résztvevőknek talán újdonság volt, mindenesetre 2 nappal a Korabra indulás előtt jól időzített erőfelmérőnek bizonyult. Korban és kirándulási szokásokban igen eltérő társaság jött össze. Talán 25 év és 75 év között szóródott a társaság, akik így együtt még sosem túráztak.
Felüdülést jelentett az út közben a Simoni táblával jelzett büfé, ahol a tulajdonos angolul beszélt és a jéghideg folyóvízben hűtötte a söröket, limonádékat. Kávét és joghurtot is lehetett kapni nála. Természetesen odafelé és visszafelé is megálltunk. A nyerget céloztuk meg, de egy kisebb csapat még a Mala Jezerce csúcsára is felment, míg a lassabbak hamarabb visszaindultak. Vacsora desszert: kikövetelt dinnye
Július 11. Hajózás a Koman-tavon, Radomire
Ma hajókirándulásra indultunk, amihez jó korán kellett kelni. Egy hajó van a Koman-tavon, mely egy hajótestre illesztett Setra autóbusz felépítményét és teljes belső terét tartalmazta. A kikötésre egy a kompoknál alkalmazott, a hajó orrára szerelt csapóhíd szolgált. Mi körjáratra mentünk. Félelmetes volt, hogy a tó partján hol állt meg a hajó utasokért, akiknek valahol a sziklafalakon túl vagy azok tetején van a lakhelyük és egyetlen közlekedési lehetőségük a naponta egyszer arra járó kishajó. A túravezetők méltányolták a vízszeretetünket és lehetővé tették, hogy a végállomás előtt inkább előbb kiszálljunk egy megállóval és a hajó visszaérkezéséig a rekkenő hőségben megmártózzunk a tóban. Szép tiszta vízben fürödhettünk. Egy kisebb házcsoportnál, szépen megművelt kertek között sétáltunk. A nagy melegben a víz az éltető az embernek, állatnak, növénynek. Itt nem utcák voltak, hanem vízterelések, amikkel a hegyről kis csatornán érkező vizet elterelték, hogy milyen irányba folyjon. Egy helyi hölgy nagyon kedves és vendégszerető volt, a kertjében termett uborkát adta nekünk és még rákijával is meg akart kínálni.
A hajókirándulás után még 200 km-es hegyi út várt ránk, aminek szerpentinjei igen megviselték a gyomoridegeket. Menet közben egy étteremben ebédeltünk. Az út legvége volt a legrázósabb, Radomire volt az úti cél, ami autóval nagyon nehezen megközelíthető, a teherhordó szamarak mellett nehezen fért el a kisbusz a meredek szélén, köveken lefelé vezető úton.
Július 12-13. Korab, Peshkopi
A reggeli elfogyasztása után Radomiréből indultunk a felpakolt hátizsákokkal a Korab felé. Meglehetősen nagy meleg volt, amikor patakkal találkoztunk, megmerítettük benne a sapkánkat, kendőnket. Tünde egyenesen beduinnak álcázva magát tette meg az utat. Útközben szarvasmarha és juhnyájjal találkoztunk. Sőt lovasokkal is. A velük való találkozás egy kicsit vadnyugati hangulatot hozott a hegyekbe.
Elég gyakran megálltunk, szinte minden árnyékot kihasználtunk. Az 1000 m szint leküzdése így mindenkinek sikerült. Valóban nem volt olyan meredek, mint a két nappal korábbi túránk. Az indulásnál láttuk is a táblát, ami 5 órásra becsülte a Korab csúcsának elérését. Bennem megfogalmazódott a kérdés, miért nem válunk két csapatra, az egyik csapat lehetett volna az, amelyik egy nap alatt felmegy és lejön, a másik csapat pedig, ha nem érzi elég erősnek magát, felviszi a sátrat és csak másnap éri el a csúcsot és jön vissza. A túravezetőknek annyiban igazuk volt, hogy a csapat ismeretlen teljesítőképességű összetétele miatt nem vállalhatták az egy nap alatti csúcstámadást. A táborhelyen felállítottuk a sátrakat, majd elmentünk a beígért forrást felfedezni. Negyedórás sétával értünk oda. Addig nekem sem volt kedvem inni a vízből, amíg azt láttam, hogy a csorda is a patak felső folyásánál legelészik. A pásztorok bátran ittak ugyan ott is, de mi csak megvizeztük magunkat és a ruháinkat. Itt viszont a sziklák közül jött elő a forrásvíz, a nyáj csak lentebb juttathatott szennyeződést a vizébe. Faragó Sanyi mondta előre, hogy iható a víz a forrásnál, de ezt most magunk is tapasztaltuk. A fürdést mi 1,5 literes pet palackkal oldottuk meg, többen a lentebbi „medencében” mosták le a port. A jéghideg víz üdítően hatott belülről és kívülről is. Esti társasjátékozásra már nem lehetett rávenni a társaságot. A hőmérséklet csökkent, lassan besötétedett. A sátorban töltött éjszakával szerencsénk volt, mert 2000 m feletti magasságban könnyen lehetett volna fagypont közeli hőmérséklet, de csak 10 fok körülire hűlt le. Jól, pihentetően azért nem aludtam.
Másnap reggel sátor nélkül indultunk csúcstámadásra. Mindenki simán felért a technikailag nem nehezen megközelíthető (Nincs nagy emelkedő, kitett hely, kézhasználat, stb.) 2764 méteres magasságú közös albán-macedón ország-csúcsra, a Korabra. 5-6 embert avattunk fel kíméletesen. Felvonóval nem nagy kunszt felmenni magasabbra, de saját lábon, az már teljesítmény!
A kétnapos túra után Peshkopiban melegvizes kádfürdőben áztattuk negyed órára megfáradt tagjainkat. Valóban gyógyhatású lehet a víz, sikerült a felüdülés!
Július 14. Ohrid
A macedón határ átlépése után a napot Ohridban töltöttük. Ha a programunk a Balkán szíve nevet kapta, akkor minek nevezzük ezt a kis ékszerdobozt? Tán ez a hab a tortán vagy szimplán gyöngyszem? Szűk macskaköves utcákon kaptattunk a várba, a terrakotta tetők, a szabadtéri kávézók, a kristálytiszta Ohridi-tó háttérben a gyönyörű hegyekkel komolyan gondolkodóba ejtette az embert, hogy hová is érkezett, melyik mediterrán kisváros ez vagy egy alpesi mégis? A tó 1979-ben, az épületegyüttesek 1980-ban lettek az UNESCO természeti-kulturális világörökségi helyszínei.
Igazán hangulatos város épült a geológiailag igen ritka Ohridi-tó partján. A Balkán-félsziget legöregebb, mintegy 5 millió évvel ezelőtt keletkezett tava átlagosan 155 méter mély, vizét elsősorban földalatti források táplálják.
II. Philipposz által épített, majd Sámuel cár által a 10. században kibővített fellegvár nevéhez illően a város fölé magasodik. Az óváros sokablakos, fehérre meszelt házai a 18–19. század építészetét idézik. Ezt az építészeti stílust képviselik a város köztéri lámpái, ezért hívják lámpás városnak! Napfényben néztük meg a várat, aztán esti kivilágításban ő nézte a nyüzsgő turista áradatot.
A városka a bizánci stílus gyöngyszeme, egykor a bolgár birodalom fővárosa is volt. Az Ohridi-tó északkeleti partján fekvő Ohrid fontos ortodox egyházi központ volt a 10. századtól 1767-ig, fénykorában „szláv Jeruzsálem”-ként emlegették. Pezsgő kulturális élet jellemezte, s ebből a korból napjainkra számos figyelemre méltó, bizánci stílusú templom maradt fenn. Ezek legjelentősebbike az egykori érseki főtemplom, a 11. századi Szent Zsófia-templom. Ez előtt készült egy csoportkép is. A város és a tó legfőbb ékköve, szimbóluma a kaneói Szent Jovan-templom, amelynek sziluettje a víztükör fölé magasodik. Az európai filmművészet rajongói biztosan felismerik az épületet, mivel többször feltűnik az egyik legismertebb macedón filmben, az Eső előtt című alkotásban, amely 1994-ben a macedón–albán etnikai konfliktusok meggyőző ábrázolásával nyert Arany Oroszlán-díjat a Velencei Filmfesztiválon. Az ohridi strandok úgy néznek ki, hogy a városnak szilárd talapzatot biztosító sziklák lábánál kanyarog egy pallókból és cölöpökből összeácsolt deszkaösvény, amely több kis öblöcskét fűz láncszerűen össze. Ezek az öblök jelentik a strandokat, ahol vízen lebegő stégeken lehet heverészni a nyugágyakon. Mi szabadprogramként a fürdést választottuk, ami igazán felüdülést jelentett, majd a csoport egy részével közösen vacsoráztunk, sétáltunk a hangulatos történelmi belvárosban. Vetélkedtünk, hogy ki találja meg a leggiccsesebb hűtőmágnest
Július 15. Tetovo, Szkopje
Tetovo városában az 1459-ben épült, virágmotívumokkal Festett mecsetet néztük meg, majd az Európában legépebben megmaradt Bektashi kolostort, a Baba Arabati tekkét, ahová elmélkedni szoktak elvonulni. Meglepő nyitottsággal találkoztunk. A tanítómester mondanivalóját Matej tolmácsolta számunkra.
Szkopjéban Teréz anya szülőházához mentünk, ami igen érdekes, modern formára lett átalakítva. Teréz anya véleményét nincs módunk megkérdezni erről az átalakításról. A szobor azonban talán többet visszaad belőle és nem próbálja átalakítani: nekem legalábbis emberközelivé tette, hogy a saruban látszik a kalapácsujja. Néhányunk véleménye szerint az őt övező kultusz biztosan nem lenne ínyére, a rá fordított anyagiakat talán inkább a szegényeknek adná. Az óváros hangulatos szűk, girbegurba utcái váltakoztak a szegénységben visszatetszést keltő megalomán terekkel, szobrokkal, köztük Nagy Sándor lovas szobrával. Az erőd fölöttünk magasodott kivilágítva.
Július 16.
A reggeli elfogyasztás és a bepakolás után időben elindultunk. A röszkei határon kb. 3 órás várakozás következett. Időben vissza kellett adni a bérelt kisbuszokat, ezért a táborértékelést menet közben egy parkolóban tartottuk meg, a pesti rakpartra érve pedig mindenki igyekezett mielőbb összeszedni a csomagjait és hazajutni.
Köszönet a Qalandar két fiatal túravezetőjének, az ő helyismeretük, felkészültségük és szervezésük, gyors és hatékony problémamegoldó képességük nélkül nem sikerült volna ilyen jól a túra! És köszönet minden résztvevőnek is, akik toleranciájukkal hozzájárultak az út sikeréhez. Külön köszönet illeti Lillát és Pétert, akik vállalták a vezetés embert próbáló nehézségeit!