ZÖLDSPORT Egyesület - túrák, kirándulások

Beszámoló - Al-Duna túra 2016. augusztus 26-31.

Szülőkategória: Beszámolók
Módosítás: 2016. szeptember 19. hétfő, 10:17

Az ötletgazda Marsovszky Erzsike volt (továbbiakban Marsóka), aki megálmodta, hogy az Al-Dunához tervezzünk gyalogtúrát, aminek elmaradhatatlan része a Kazán-szorosban való hajózás. A túraterv kidolgozásban, majd a tényleges megvalósításban – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően - Mátéka László vette ki oroszlánrészét. Marsókának annyira szívügye volt ennek a tájnak a meglátogatása, hogy komoly fájdalmakat jelentő bokaficama ellenére is eljött, Shay Ildikó pedig egy térdműtét után vállalkozott a túrára.

Szállásunk Orsován volt a Casa Verde Panzióban, ahová egy 19+2 fős kisbusszal mentünk. A szálláshely lakott területen található, a város központjától távol, csendes környéken, kilátással a Dunára. Az elszállásolás 6 db két személyes szobában és 2 db (egyenként 4 személyes) zuhanyzós apartmanban történik. A panzióban van egy szerény közös konyharész terasszal, sütési, főzési lehetőséggel.

Augusztus 26. Utazás és Szent Anna kolostor

Ennyit tudtunk előre, aztán szemünk-szánk is tátva maradt, hogy a szobák előtt egy hatalmas, Dunára néző terasz volt. Az ám, de ez mind semmi, hiszen az alig járt úton átkelve egy nagy teraszos külön partszakasz tartozott a szálláshoz. A bejáratnál ért a homoktövis, így már az is rájöhetett, hogy kétlaki növény, aki eddig – netán - ezt nem tudta volna. Mellettük szelídgesztenye, a kertben pedig fügebokrok, amiknek a sorra érő termések megkóstolását a házigazdánk meg is engedte. A házhoz tartozó Duna-parton 3 kikötő, vízre- és vízbeszálló hely is várta a lakókat. Nálunk is kedvelt az a stílus, amikor a Singer-varrógépet asztallá alakítják márványlap segítségével. Hát ilyen körülmények között reggelizés közben még a napfelkeltét is lehetett alkalma csodálni a megfelelő időben odatipegőknek. Túra után pedig egy hűsítő csobbanás mindig jól esett!

A teraszon felhajtott házipálesz után gyors fürdés és máris a fölöttünk lévő Szent Anna kolostor kerengőjéből néztünk le a tájra. A hegyoldalba, a kilátást kicsit zavaróan építettek egy imaházat, bár az elmélkedés szempontjából nekik biztos jól jött az elhelyezkedés.

Szállásunk és napi utazásaink kiindulópontja a Vaskapu és a Kazán-szoros közötti Duna-szakasznál fekvõ, 17 ezer lakosú Orsova volt, amely fontos közúti, vasúti és hajózási központ. A táj képét jelentõs mértékben megváltoztató munkálatok folytak itt 30-40 évvel ezelőtt. A város ma már más helyen áll, mint az évszázadokon át a történelmi Magyarország egyik déli határpontjának is számító Ó-Orsova, mivel a hetvenes évek elején a Vaskapu-vízierőmű  megépítésével víz alá került a régi település (5 más faluval és egy szigettel együtt) és a kiszélesített Cserna-öböl partján építették fel újra. A régi Orsovával hullámsírba küldött sziget pedig nem más, mint a sokáig közös török-magyar tulajdonban lévő idillien bájos Ada-Kaleh, Jókai Aranyemberének “Senki-szigete”.

Fényképek: http://www.zoldsport.eu/galeria/category/275-2016-augusztus-26-al-duna-orsova-szent-ana-kolostor

Augusztus 27. Fehér kereszt, Herkulesfürdő, Cserna-völgy

A 168 méter tengerszint feletti magasságon fekvő Herkulesfürdőre érkező turistát szinte pillanatok alatt elbűvöli a táj: a vadregényes Cserna-völgyben, a folyó két oldalán hatalmas hegyek közé ékelődve terül el a fürdőtelep. A folyó jobb oldalán, a többnyire erdővel borított Cserna-hegység, túloldalt pedig a meredek sziklabérceivel, fehér szikláival elkápráztató Mehádiai-hegység övezi a völgyet. Az 1976-ban készült Herkulesfürdői emlék című Sándor Pál filmből hallottam először Herkulesfürdőről, aminek már a neve is regényes, a film hangulata magával ragadott, a Monarchia-korabeli fürdőhelyeket azóta is így képzelem el, számomra ugyanazt a milliőt adja vissza, akár a Tátrában, akár magyar, román vagy osztrák területen járok. A korabeli kritika szerint: Értéke a filmnek a helyszínek kitűnő felhasználása is, amiben a rendező mesteri partnere Ragályi Elemér operatőr. Már az indítás képe magával ragadó: ahogy a vásznat egyre inkább elfoglalja a zöld dombfalak között közeledő szürke vonat. De aztán is a szanatóriumnak szinte minden szögletét becserkészi a felvevőgép, és ritka szép felvételeken adja vissza az erdős-hegyes táj levegőjét. Hangulati elemmé válik a télikert, az alagsori fürdő, a lassan emelkedő lift, az udvar kocsifordulója, a szanatórium homlokzata. Rafináltan – és ezt jó értelemben mondom – a szépet szolgáló, de alig tetten érhető kiszámítottsággal sorjáznak az érdekes arcok, látványos felvételek, hosszan kitartott hangulati elemek és cselekményes pillanatok.

Ezzel a hangulattal feltöltve érkeztünk busszal a környékre, hogy a monarchia korában virágzó települést és kivételes klímáját mi is megtapasztaljuk.  

Először a Fehér kereszthez túráztunk fel, ahonnan pazar kilátás nyílik a lenti völgyben elterülő, valaha szebb napokat látott fürdőhelyre. Elég erős kaptatón, szerpentinen kellett felmenni, egy rövid szakasz volt az, ami különösen morzsalékos és meredek volt. De megérte feljönni a látványért! Fantasztikus kilátás nyílt a völgyre, de a távolság ellenére is látszott az impozáns épületek siralmas állapota. Az elmúlt 100 év alaposan lepusztította az épületeket.

Amikor leértünk, a főtéren már a park felújított állapotban, a régi fák árnyékával hívogatott. Aláfestő hangulat gyanánt egy hegedűs szólója hallatszott a patakpartról, aki örült, hogy játékában ráismertünk a Radeczky-induló dallamára. Ahogy a patak partján sétáltunk már látszott, hogy egyes épületek felújítása elkezdődött, a legnagyobb, legimpozánsabb épület azonban még sóvárogva várja, hogy rá is sor kerüljön végre. A fürdőépületek alagsorában annyira beívódott a kénes gyógyvíz a falakba, hogy az utcán mellette elhaladva is érződött az illata még most is.

Különleges enyhe éghajlat jellemzi e tájat: a régi Nagy-Magyarország legdélebbi vidékeihez tartozik, egy szélességi körön van az itáliai Velencével vagy a francia Nizzával is. A közép-európai éghajlatot itt már erős mediterrán behatás éri, ezért kellemes időjárási viszonyok alakultak ki, az éves átlaghőmérséklet 14 C° körül alakul. Sajátos növény- és állatvilága van, ennek köszönhetően hozták létre itt a Domégléd-Cserna Nemzeti parkot. Klimatikus gyógyhely: levegője annyira ionizált (2000-2500 negatív töltésű ion/cm3/s), mintha 3000 méter fölötti hegyeken lennénk. A levegő ilyen mértékű ion-tartalma pedig igen jótékony hatással van az emberi szervezetre: általános jó közérzetet biztosít, stressz-oldó, nyugtató hatású. Így Herkulesfürdőn már a szabad levegőn való séta is a terápia része.

A rómaiak is ismerték a „földrész legszebb völgyében” fakadó csodás hatású hévizeket. Herkulesfürdőt azonban legtöbben meleg gyógyforrásai révén ismerik, nem is véletlenül, hiszen Európa leghatékonyabb hévizei fakadnak itt. A környék legismertebb forráscsoporjai a Herkules (67 C°), a Neptun (54 C°), a Diana (vagy Elisabeth 46 C°), a Traianus és a Hétforrás. Az itteni, egyébként enyhén radioaktív vizek számos betegség kezelésére alkalmasak fürdő ill.- ivókúra formájában: krónikus nőgyógyászati bajok, reuma, köszvény, kezdeti fázisban lévő cukorbetegség, nehézfém-mérgezések, szembetegségek, légzőszervi megbetegedések, idegrendszeri bántalmak, emésztési rendellenességek esetén javallott az orvosi ellenõrzés melletti kúra. A város környékén fakadó erõs gyógyhatású kén-, és sótartalmú termálforrásokat már a rómaiak is hasznosították. A fürdők korabeli neve Traianus (Traján) római császár idejében az „Ad aquas Herculi sacras” (Herkules szent vizeihez) illetve a „Thermae Herculi ad Mehadiam” (Herkules mehádiai hévizei)” volt. Valószínűleg a Decebalt legyőző és Daciát meghódító Traianus császár volt az, aki fürdőket létesített itt i.sz. 105-107 között és maga is itt kúrálta betegségeit. Marcus Aurelius is csodálója volt az itteni víz erejének. Herkules tiszteletére (ő volt a meleg források szentje a rómaiaknál) szobor is állt itt állítólag. A római mondák szerint Herkules egy közeli barlangban hadakozott a Hydra nevű sokfejű kígyóval, végül a Kazán-szorosban végzett vele, egyes magyarázatok szerint innen ered a fürdőhely korabeli elnevezése. A történelem viharai többször elpusztították a fürdőtelepet (népvándorlás majd a török dúlás a XVIII. században). 1817-ben azonban a Cserna szabályozásának és az új út megépítésének köszönhetően ismét felépítették a fürdőtelepet és a „Mehádiai fürdők” azután kapták meg a Herkulesfürdő nevet. A főtérre 1847-ben került a mai napig is ott álló, a város jelképének számító Herkules-szobor, ami egy szürke márvány kút fölött áll és 3,5 méter magas. Herkules kezében furkósbotot tart, vállán oroszlánbőr. Ez a római Herkules-szobor mintájára készült és érdekessége, hogy ágyúcsövek vasanyagából öntötték (a bécsi Romelmayer és Glantz műve 1847-ből).

A fürdõhely az 1848-49-es forradalom utáni időkben pazar módon kiépült és európai hírű fürdővé vált. A nagyúri közönségnek sorra nyitották meg azokat a minden igényt kielégítő fürdőket, pavilonokat, palotákat, szállodákat, amelyek nagy része a mai napig is jobb sorsa érdemesülve ott áll. 1896. szeptember 27-én jelentős diplomáciai találkozónak adott helyet a város: a Vaskapu-csatorna átadásakor itt találkozott a Monarchia, Románia és Szerbia uralkodója. A Monarchia egyik leghíresebb fürdőhelyén több alkalommal megfordult I. Ferenc József császár (először 1852-ben, mikor is kijelentette, hogy a „Cserna völgyében van a földrész legszebb üdülőhelye”) és Erzsébet királyné (közismertebben Sisi) is többször időzött itt. A királynő szívesen sétálgatott a környéken, róla nevezték el az egyik szép kilátó-pontot, az Erzsébet-csúcsot. Ebben az időben a monarchia ékessége volt az üdülőhely. A történelmi városrészbe érkező turista az elsõ pillanatokban a 100-150 évvel ezelőtti időkbe visszacsöppenve érzi magát a pompás építmények sorát látva. Hamarosan észrevesszük azonban, hogy a díszes épületek belseje romos és üresen áll, külsejük pedig javarészt elhanyagolt. Ezzel együtt is érdekes élmény a városnézés, a város monarchia korabeli bája még mindig ott lebeg körülöttünk, igaz kissé balkánias ködbe veszve.

Mintegy 2 km-es buszozás után elértünk arra a részre, ahol kezdetleges betonkádakba, kismedencékbe fogták fel az előtörő hévizet.

 A Hétforrásnál spontán szabadtéri fürdőhelyek létesültek. Előzetesen már értesültünk a víz gyógyerején kívül a radioaktív hatásáról, ami miatt a 15-20 percesnél hosszabb fürdőzést nem is ajánlják. ÁNTSZ vagy mai nevén Nébih alkalmazott nem volt közöttünk, a vízminőségéről tanúsítványt nem várhattunk el a körülményekre való tekintettel. (Nem értesültünk arról, hogy bármelyikünk valami nem-várt fertőzést kapott volna.).

Akik kifürödték magukat felkerekedtek a tikkasztó melegben, hogy megkeressenek egy vízesést. Egy félig-meddig kiszáradt patakmederben botorkáltunk felfelé. Ahogy nőtt a magasság, egyre szárazabb lett a patak, a mi lelkesedésünk meg egyre jobban kezdett elpárologni. A felfelé tartó csapat mind több tagja mondta azt, hogy talán már nem is megy felfelé többet, hiszen akkor csak még többet kell majd lefelé botorkálni, a lent maradóknak pedig azt ígértük, hogy 5-re mi is a busznál leszünk. És egyébként is, ott lesz-e a nagy vízesés, hátha kiszáradt. Végül 2-en 3-an csak felmentek és a busznál jelentették a korábban visszafordulóknak: a nagy vízesésről ők sem maradtak le, tényleg kiszáradt a Roset (Codiu) vízesés, a kövekre rászáradt moha mutatta csak meg, hol is zubogott.

Fényképek: http://www.zoldsport.eu/galeria/category/276-2016-augusztus-27-al-duna-orsova-szent-ana-kolostor

Augusztus 28. Kazán-szoros felülről, László-vár, Galambóc vára a túloldalról

A mai napi tervünk az volt, hogy a Kazán-szorost felülről nézzük meg, miközben a Duna-partján kanyargunk. Igyekeztünk kisebb nyelveket is beszélő team segítségével hajózási ajánlatokat beszerezni, hogy hétfőn vagy kedden a Kazán-szoros szépségeit a vízről is meg tudjuk nézni. Orsován van ugyan hajóállomás, de ez nem jár azzal, a számunkra eddig kötelezőnek hitt kellékkel, hogy jegyiroda, menetrend is van a kikötő mellett. Úgy látszik itt maga vadászik hajók után az ember. Lehet, hogy ez azzal is jár, hogy netán alkudni is lehet, de közvetítő igénybevétele szükséges lehet, hiszen a hajóskapitányok elérhetősége nem közismert.

A Decebál szobor az út mellett volt, a Traján emléktáblát csak a túloldalról láttuk.

Marsókát Dunatölgyesen annál a helyi leleményes boltosnál hagytuk, aki nem volt rest és asztalokat és székeket is kitett a boltja elé, így az ott megvásárolt hideg sört azonnal el is lehetett fogyasztani. Na nem ezzel kezdtük, hanem előbb felmentünk, felmásztunk a part mentén tornyosuló sziklák tetejére, ahol a sziklaperemen körtúrát téve megcsodáltuk a Nagy-Kazán-szorost fentről. Igazán vadregényes, pompás látvány tárult a szemünk elé! Közben volt alkalmunk azon is elmélkedni, hogy miért és hányféle színben pompázik alattunk a Duna. Ha zöld dombok között kanyarog, akkor a zöld szín tükröződik benne, ha az ég kékje, akkor adja a hamisítatlan Kék-Duna-érzést, ha meg a bárányfelhők mosolyognak ránk a felszínéről, akkor habosnak tűnik, mint a madártej teteje.
Jól választottunk, hogy először fentről néztünk lefelé, mert másnap a hajóról azt vettük észre, hogy olyan sziklán is nyugodtan kint álltunk előző nap, ami jócskán benyúlt a folyó fölé és nem is volt a partig alátámasztása. A nagy melegben való kaptató után már valóban üdítően hatott a jól lehűtött sör. Zoli sofőrünk velünk tartott a hegyre, de bizony a sörivásból kénytelen volt kimaradni.

Továbbmentünk László-vár felé, de a nagy melegben a megmaradt kis romhoz valahogy senkinek sem volt kedve felbaktatni (na persze láda sem volt ott, mert egyes mindenre elszállt kesserek ebben az esetben talán vették volna a fáradtságot, de így?). Szent László vára Coronini/Pescari (Lászlóvára) község mellett, Újmoldovától délre, a Galambóci várral szemben áll a Duna parti „Várhegyen”. A hajdanán az Al-Dunánál lévõ legerősebb, ma már romokban álló magyar várat Zsigmond királyunk hamarjában építtetett fel 1427 telén a Galambóc elleni támadás előkészítéseként.

A vízparton hajókikötésre alkalmas stéget találtunk, de itt a víz elég iszaposnak tűnt, a nagy meleg ellenére senkit sem csábított a csobbanásra.

Galambóc várát csak a túloldalról tudtuk megcsodálni, mert az bizony a szerbekhez tartozik. Nagy kerülő lett volna busszal átmenni és nekünk már volt egy csempészett utasunk, újabb konfliktust nem kockáztattunk volna meg. Egyik túratársunk személyije lejárt, a határőrök jóindulatán múlott, hogy ki- és beengedték az országból… Galambócról megemlítem, hogy. itt már a rómaiaknak is volt erődítésük (Columbaria). Galambóc a legfestőibb és legépebben fennmaradt várrom az Al-Dunán. A Duna duzzasztása itt is megtette hatását, a vár alsó része vízben áll. Galambóc vára tartósan szerb kézben volt, de 1427-ben át kellett volna adni Zsigmond magyar királynak a várat, e helyett a várkapitány török kézre juttatta. Zsigmond a Lászlóvárat megépítve indított támadást, de alulmaradt a harcban és a török felmentő sereg elől alig tudott megmenekülni. A király csak Rozgonyinénak köszönhette életét, Rozgonyiné (a király fővezérének felesége Rozgonyi Cecília) hőstetteit Arany balladáiból idézhetjük fel. Még egy ok arra, hogy verseket olvassunk! A vár török kézen maradt, később csak Kinizsi Pál tudta visszafoglalni.

Fényképek:  http://www.zoldsport.eu/galeria/category/277-2016-augusztus-28-al-duna-kazan-szoros-felulrol-laszlo-var-galamboc-var

Augusztus 29. Vaskapu erőmű és Kazán-szoros a vízről

Az Al-Dunai szakasz rendszertelen vízfolyása, zuhatagjai, sziklaszirtjei és zátonyai ősidők óta veszedelmessé tették a dunai hajózást a Fekete-tenger felé.

A Római-birodalom keleti határát képezte a Duna (limes) és már ők is kísérletet tettek a problémás szakaszok csatornákkal történő hajózhatóvá tételére. A 19. században aztán gróf Széchenyi István volt az, aki felismerte a szabályozás lehetőségét és Vásárhelyi Pál, a kor kiváló mérnöke segítségével látott neki a terv kidolgozásának. Fő céljuk az volt, hogy az Al-Dunát hajózhatóvá téve a gőzhajók akadálytalanul haladhassanak a magyar árucikkekkel a keleti piacok felé. Széchenyi 1830-ban Desdemona nevű, evezős fahajójával útra indult és terepszemlét tartott a zátonyokkal tűzdelt Kazán-szoros és Vaskapu vidékén, 1833-ban pedig már a munkák királyi biztosaként irányította a munkálatokat. Vásárhelyi részletes terveket dolgozott ki a Vaskapu szabályozására és az 1833-ban megkezdődött munkálatok során mintegy ezer köbméter sziklát robbantottak ki. Széchenyi és Vásárhelyi hamar belátni kényszerültek, hogy a kor technikai szintjén nem tudják kivitelezni a Vaskapu szirtjeinek tervek szerinti eltüntetését, de fő céljukról, a Keletet Nyugattal összekötő útvonal megvalósításáról nem mondtak le. Ha nem a vízen, akkor a szárazföldön akarták biztosítani a szabad utat, ezért hozzáfogtak a későbbiekben Széchenyi-útként ismert út kivitelezéséhez. A part mentén sokszor a meredek sziklafalba vésve építették az utat (1833-1837), ami a hajók vontatását, ill. azt tette lehetõvé, hogy alacsony vízállásnál egyes folyószakaszokon a hajók rakományát kocsikra rakva is tovább - szállíthatták a hajózható folyamrészig. Az Al-Duna szabályozása akkoriban ugyan félbe maradt, de évtizedekkel később (1890-1899) továbbfolytatódott. A 120 kilométeres szakasz legproblematikusabb része ezúttal is a veszélyesen zuhatagos, kiismerhetetlen mederviszonyairól hírhedt Vaskapu szabályozása volt. A meder sziklafalába itt több kilométer hosszú, 80 méter széles és 3 méter mély “csatornát” robbantottak. A Széchenyi által elvégzett szabályozás után elért 152 napos hajózási idõszakot ezzel 290-re növelték és így az év nagy részében akadálytalan lett a Duna a gőzhajók számára Passautól egészen a Fekete-tengerig. Az 1896. szeptember 27-én tartott avatáson a Vaskapu-csatornán a Monarchia, Szerbia és Románia uralkodóit szállító, Ferenc József nevét viselő hajó haladt át elsőként. 1964-1971 között a hajózási viszonyok további javítására illetve a vízi energia hasznosítására építették meg a Vaskapu duzzasztó- ill. erőművet, amelynek ünnepélyes átadása 1972.május 16-án Tito és Ceausescu jelenlétében zajlott. Szerb oldalon a sziklafalra vésve most is látszik egy TITO felirat.
 
Az erőmű környékén tilos fényképezni. Az Orsova és Turnu-Severin (Szörényvár) között fekvő Vaskapu-erőművet 1964-ben kezdték építeni és a 70-es évek elején készült el. A mai napig is a világ legnagyobb vízi erőműveinek egyike, ahová majd 3 millió köbméter betont építettek be. Gátja 441 méter hosszú és 60 méter széles. A rendszer 33 méteres duzzasztást hozott létre, a 170 m3 területű gyűjtőtó 2 milliárd köbméter vizet tartalmaz. A megemelkedett vízszint miatt a felsőbb Duna-szakasz képe jelentősen megváltozott, a hajózási problémák viszont végképp megszűntek. A látogatóközpontba nem mentünk be. Egyrészt mert zárva volt, másrészt pedig, mert a nap fénypontját, a hajózást semmiképp nem akartuk elmulasztani.

Turnu-Severinnél az i.sz. 103-105 között Traianus által veretett híd romjait tekinthetjük meg, a császár légiói Daciát e hídon átkelve hódították meg. A húsz kőoszlopos, több mint 1000 méter hosszú és 14,55 széles ”Traján”-híd az igen tehetséges, de szomorú sorsú Damaszkuszi Apollodórosz mester műve és kora egyik csodája volt. Érdekesség, hogy alacsony vízállásnál előbújnak a Dunából a hídoszlopok is, ma is láthatóak a 2 parton a hídfők romjai. Apollodórosz mester vezetésével a Vaskapuban a hajózást gátló sziklaszirtek miatt csatornát is kezdtek építeni, de befejezni a történelem viharai miatt már nem tudták.

Miközben a Traianus híd maradványait kerestük, gyanútlanul besétáltunk egy ókori villa romjainak feltárási munkálatai közé. Elég veszélyes helyen lehet megközelíteni a hídpillér maradványait, mert egy működő sínpáron kell átszökdécselni hozzá, nem is csoda, ha nem jelzik ezt az utat.

Hosszas szervezés után megvalósult a Kazán-szorosban a hajózás. Azt ugyan nem sikerült megoldani, hogy a hajón csak mi legyünk, na és az egységárat sem csökkentették, de végül mindenki elégedett volt a hajón elfoglalt helyével. Aki elől ült, az annak, aki a taton, az meg annak örült. Az orsovai kikötőből indulva először a szálláshelyünk mellett mentünk el. A Casa Verdét eddig vízről legfeljebb beúszva láttuk, de akkor persze a fényképezőgépet nem vittük magunkkal.
A hajóval megközelítettük a 964,7 fkm-nél elhelyezett, a dunai hajókázásnál jól megfigyelhetõ, közel 2000 éves „Tabula Traiana”-ról, ami Traianus császár sziklába épített útjának állít emléket a szerb oldalon. Korábban a római út párkánya falába vésett fülkében állt a Traján-tábla, a duzzasztás után azonban kivésték és egy vízszint feletti sziklában helyezték el. A Traján-út persze talán örökre víz alá került. Szövege hozzávetőleges fordításban a következő: “Uralkodó császár, az isteni Nervus fia, Nerva Traianus, Augustus Germanicus, Pontifex Maximus, negyedjére a nép képviselője, a haza atyja, háromszoros konzul leküzdötté a hegyek és a Duna szikláit és ezt az utat építette”. (A térkép szerint a szerb oldalon még két emléktábla található: A Tiberius-emléktábla az 1005. folyamkilométernél, kissé feljebb pedig a csatorna építésekor felfedezett Vaspasianus és Domitianus tábla. Ezeket most nem tudtuk felkeresni.)

Egyes térképek még a Széchenyi-emléktáblát is feltüntetik, amely a duzzasztás előtt a 973,3 folyami kilométernél volt található. Az eredeti, óriási méretű, magyar nyelvű táblát Széchenyi emlékének tisztelegve 1885-ben a Magyar Építész- Egylet a Széchenyi-út feletti sziklában helyezte el a Nagy Kazán-szoros bejáratánál.
 
A Vaskapu-erőmű megépítésekor a felduzzasztott víz alá került a fenti archív képen látható Szechenyi-tábla, mert a román fél nem emelte fel a táblát, mint azt a Tabula Traiana esetében a jugoszlávok megtették. 2005. juniusában a Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Yacht Egylet a víz szintje felett kevéssel egy kisméretű, de az eredeti tábla szövegével megegyező szövegű  táblát helyezett el. E kicsiny táblát valószínűleg csak Duna felől, hajókról lehet látni.

A Kis-Kazán-szoros előtt nem sokkal, a Mraconia patak dunai torkolatánál egy hatalmas sziklában monumentális nagyságú emberarc, Decebal dák király arca rajzolódik ki az 1994-ben megkezdett munka nyomán, amit hírek szerint egy idegenbe szakadt román milliomos pénzelt. Az arc magassága kb. 40 méter, szélessége 25 méter, az orra is 7 méter. Decebal volt az, aki egyesítette a dák törzseket 80 és 106 között, őt egyébként a már sokszor emlegetett Traianus római császár győzte le és az a vereséget nem tudván elviselni, kardját maga ellen fordítva öngyilkos lett. A szobor megtekintése után elhaladunk egy templom mellett és máris a szoros legszűkebb részeinél vagyunk, a dubovai (dunatölgyesi)-öbölből (970 fkm) pedig már belátni a majdnem 4 km hosszúságú Nagy Kazán-szorosba is.Egy barlang felé is közelebb mentünk a hajóval, ahonnan már jóleső hűs fuvallatok áramlottak felénk.

Fényképek:  http://www.zoldsport.eu/galeria/category/278-2016-augusztus-29-al-duna-vaskapu-turnu-severin-kazan-szoros-hajorol

Augusztus 30. Ceszna-völgy, vízimalom,kecskepásztor   

Mai túránk a Ceszna-völgyben erős emelkedővel kezdődött. Kálmán Gábor már felfelé felfedezett egy fára kitűzött román nyelvű papírt, ami arra utalt, hogy valahol fent biofarm lehet, ahol lekvárt, tejet, ordát lehet kapni. Egy fekete kutya is mellénk szegődött, azt gondolhattuk ő is túristaterelő lehet. Békés, csendes, barátságos kutya volt, nem is keltett félelmet senkiben. Hol fel, hol lefelé menő vadregényes szurdokokon mentünk, miközben a patakon többször át kellett kelni, néha kisebb zuhatagok tették még vadregényesebbé a tájat.

Előzetesen tudtuk, hogy malom is lesz, ez mindig nagy örömöt jelent, de ilyen kanalas vízimalmot még én sem láttam, pedig a vízimalmok az egyik legkedvesebb szerkezeteim. Naná, hogy volt, aki megpróbálta beindítani, de nem járt sok sikerrel. Van ennek valami csínja-bínja, mert friss kukorica őrlemény volt a malomkőnél.

Kecskepásztorral találkoztunk, aki jöttünkre visszaterelte a nyájat, hiszen üzlet nézett ki. A kunyhójában nagyon meleg volt, szabad tűzön, parázs alatt sült éppen a kenyér, de arra még egy órát kellett volna várni. Ennyi időt nem szántunk rá. Édes és sós ordát is lehetett kapni. A gazdaasszony erős rábeszéléssel kanyarított az ordából, aztán lehetett fizetni. Én az előttem vásárló példáján okulva megmutattam a 10 lejest, hogy én ennyit szántam a vásárlásra, ezért adjon több sós és némi édes ordát. Le is kanyarított az általa gondolt mértéket, aztán még hozzátett egy darabkát. Az ebédhez becsomagolt szendvicshez pont jól illett a friss sós orda. Nekem bizony nagyon jólesett! Visszafelé mielőtt a buszra szálltunk, még jó hideg sört tudtunk inni. A másik völgyet már kihagytuk, hogy egy utolsót fürödjünk a szállásunknál a Dunában és utána elfogyasszuk a házigazdánál rendelt vacsoránkat.

Kétféle ételből lehetett választani előzetesen, sült hal salátával, vagy mícs salátával. A párok általában vegyesen rendeltek, aztán vagy cseréltek, vagy nem. Panaszkodni azonban senki sem panaszkodott. Az estét a teraszon közösen töltöttük ki-ki borral vagy sörrel elköszönve a lenyugvó naptól és a kiváló szálláshelytől.

Fényképek:  http://www.zoldsport.eu/galeria/category/279-2016-augusztus-30-al-duna-szeles-volgy

Augusztus 31. Hazafelé aradi sétával

A reggeli elfogyasztás és a bepakolás után időben elindultunk. A nagyobb megállást Aradra tartogattuk, ahol együtt tettük tiszteletünket az aradi vértanúk emlékművénél. Maradt elég időnk, hogy a szép sétálóutcával rendelkező város és a Maros partján egy nagyot sétáljunk, mielőtt hazamegyünk. Nagyon jól sikerült túrát köszönhetünk Marsókának és Lacinak és már érdeklődve várjuk, milyen természeti szépségeket akarnak jövőre megmutatni nekünk.

A beszámolóm elég hosszú lett, pedig még sok élményt meg sem említettem. Igaz, hogy egyes leírásokat, történelmi és természetrajzi utalásokat mások írásából merítettem. Remélem, hogy a résztvevőkben jó érzést kelt a közösen átélt szép napokat felidézni, másoknak pedig meghozza a kedvét a hasonló utazásokban részt venni!

Fényképek:  http://www.zoldsport.eu/galeria/category/280-2016-augusztus-31-al-duna-arad